Találatok: 408 hír

Bochkor Gábor eltitkolt barátnője nem bízott sok mindent a képzeletre – elképesztő fürdőruhás fotót villantott magáról

Survivor döntőjéből és A Konyhafőnök Vip-ből ismert Demeter Alexandra szerint Bochkor Gábor két évig titkolta, hogy ő a barátnője – írja az Origo.hu.

Kiengedték a kórházból a megtámadott színésznőt – így érzi magát most

Nemrég súlyosan megsérült Gór Nagy Mária, szilánkosra törött a csuklója és a fején keletkező sebet is ölteni kellett, miután megtámadták őt a 4-6-os villamoson – írja a Borsonline.hu.

Hatalmas bejelentést tett Varga Mihály – mutatjuk

Kiemelkedően magas összegű, 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak és fejlesztésének erősítésére a kormány – közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken. Varga Mihály a Facebookra feltöltött videóban elmondta, hogy számitásaik szerint elérheti a 300-at azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek ebből a…

"Valaki azonnal hívja a gyámügyet" – Németh Szilárd gyermekeinek főzött, nem okozott osztatlan sikert

Németh Szilárd közösségi oldalára írt bejegyzésben osztotta meg, hogy mit főzött gyermekeinek. Fotó: Mti/Koszticsák Szilárd Tojásos lecsó cserkész kolbásszal, virslivel és makarónival gyermekeim kérésére - írta a fotóhoz, ami nem okozott osztatlan sikert a kommentelők körében. Pár reakciót megmutatunk: Jól áll ennek a lecsónak a felezett…

Hitelcsapdában az ország – megint a szegényebbek és a csokból kimaradók jártak rosszul

Júniusban 10 év után először, 30 bázisponttal emelte a Magyar Nemzeti Bank (Mnb) Monetáris Tanácsa a jegybanki alapkamatot, kedden hasonló mértékű emelés következett. Az alapkamat így 1,2 százalékra nőtt, de a jegybank kommunikációja alapján ez aligha jelenti a szigorítás végét – írja a g7. Kép:Pixabay A kamatdöntés indoklása szerint az…

Többmilliós órát villantott a fideszes polgármester

Az ezalenyeg.hu számolt be arról, hogy létezik egy oldal, ami a magyar celebek, politikusok, közéleti személyiségek karóráit listázza. Onnan értesült a lap, Papp László, Debrecen polgármestere egy Omega De Ville Rattrapante boldog tulajdonosa. Fotó:Mti/Czeglédi Zsolt A csuklo_szporttingon nemcsak a remekbe készült időmérőket lehet…

Orbán lecserélte a jobbkezét

A Magyar Közlöny nyomán írta meg a 24.hu, hogy  Orbán Viktor javaslatára Áder János felmentette tisztségéből Biró Marcellt, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárát 2021. július 31-ei hatállyal. Fotó: Mti/Soós Lajos A helyére szintén a miniszterelnök javaslatára Bordás Gábort nevezte ki az államfő augusztus 1-jei hatállyal. …

Milák úszása 100 pillangón – videóval

Ahogy arról korábban beszámoltunk Milák Kristóf Európa-csúccsal ezüstérmet nyert szombaton 100 méter pillangón a tokiói olimpián. A bajnok azt is elmondta, hogy ez tavaly nem lett volna ezüstérem, mert kellett neki ez a plusz egy év.  Fotó: Mti/Epa/Hou Hvi Jung Dressel végül világrekordot, Milák pedig Európa-csúcsot döntött.…

Az olimpia kellős közepén berobbanni látszik a járvány – ugrásszerűen nőtt az új esetek száma

A tokiói olimpia sajtóközpontjának legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy ugrásszerűen megnőtt az új koronavírusos esetek száma a japán fővárosban – írja a Telex.hu.

Kásler Miklós lemondását követelte több ezer egészségügyi szakdolgozó

A Hvg.hu számolt be arról, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (Meszk) gyűlésén fehér pólóban és fehér ingben jelentek meg a demonstrálók. Az eseményt szombat délelőttre hirdették meg a Hősök terére. A szakdolgozók a méltánytalanságok és az új szolgálati jogviszony miatt is tüntetnek, ami az ápolókat és a szakdolgozókat is…

Berki: "Van egy szint, amitől nem adom alább"

Berki Krisztián jogosítvány bevonása után most a Bentley helyett kerékpárral közlekedik, bár abból is milliós értékű darabot választott – írja a Blikk.hu.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Szomszédok színésznője

62 éves korában elhunyt Simon Mari színésznő – írja a Blikk a Színház Online nyomán.

Meglepő képet posztolt Szijjártó – megmutatta romantikus énjét

Szijjártó Péter külügyminiszter meglepő képet tett közzé közösségi oldalán.

Gáspár Zsolti újraházasodik – igazi sztárparádé lesz

Gáspár Zsolti folytatja a "családi hagyományt", és Győzikéhez hasonlóan ő is újra elveszi feleségét – írja a Blikk.hu.

Brutális idő csap le az országra – több megyére is kiadták a riasztást

Érkeznek a zivatarok! Néhol jégeső és felhőszakadás is lehet – írja a koponyeg.hu.