Találatok: 49 hír

Vádat emeltek Szilágyi István fia ellen a színművész megölése miatt

Librarius
-
 Tegnap 18:59Színpad

Vádat emeltek a tavaly májusban megölt színművész fia ellen, aki különös kegyetlenséggel végzett édesapjával – közölte a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor közleményében nem nevezte meg az áldozatot, de az emberölés dátumából és az elkövetés módjából kiderül, hogy Szilágyi István színművész megöléséről van szó. A vádirat szerint az 50 éves férfi…

Kiválasztották a cannes-i filmfesztivál nyitófilmjét

Marion Cotillard-ral és Adam Driverrel a főszerepben, a francia Leos Carax angol nyelvű, Annette című zenés filmjével kezdődik július 6-án a 74. cannes-i fesztivál – jelentette be hétfőn Thierry Frémaux igazgató a France Inter francia közrádióban. A francia rendező kilenc év után tér vissza a Croisette-re, előző filmje, a Holy Motors is a fesztivál

Leomlott az erdélyi Tacs református templomának tornya

A hét végén leomlott az erdélyi Tacs régi református templomának tornya – közölte honlapján az Erdélyi Református Egyházkerület. A 18. században épült, használaton kívüli templom tornya szombaton késő este omlott össze, az esemény idején senki nem tartózkodott a közelében. A Beszterce megyei település református közössége 1691-ben…

Szabadtéri és online programok a Föld napján

Egyszerre szabadtéri és online programot szerveznek a Föld napja alkalmából a hétvégén az Elte Füvészkertben, amely 250 éves jubileumi programsorozatához közösségi adománygyűjtést is indított. A Föld napja alkalmából szervezett játék során a látogatók a Füvészkert bejárásával megtalálható információk segítségével online elvégezhető…

Elhunyt Csikai Gyula

Életének 91. évében elhunyt Csikai Gyula atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (Mta) rendes tagja, a Debreceni Egyetem egykori rektora, professor emeritusa – tudatta az Mta hétfőn. A nukleáris módszerek tudományos és gyakorlati alkalmazásának nemzetközileg elismert kutatója hétfőn hunyt el. Csikai Gyula 1930. október 31-én született…

Mi lehet a női szépség titka?

A női szépséget kutatja A szépség mindenekfölött címmel a világhírű palermói fotóriporter, Letizia Battaglia tárlata, amely csütörtökön online nyílik meg a Budapesti Olasz Kultúrintézet Xénia Galériájában, a Budapest FotóFesztivál keretében. Letizia Battaglia a ma is élő fotográfus legendák egyike. 1935-ben született Palermóban, a 70-es és…

Az időjárás megváltoztathatja-e a történelem menetét?

Librarius
-
 Tegnap 07:59Vélemény

A sivatagban néha furcsa dolgok történnek. Például, az égből lehullik egy hal, épp ahhoz az emberhez, akinek a legnagyobb szüksége van rá, hiszen vendéget vár: a saját fiát, akit rég nem látott. És az eső napok óta szüntelenül esik. De mi történik mindeközben és mi lesz, ha eláll? A Hatszín Teátrum 2018-ban bemutatott előadásából kiderül,

Ez a nőstény szívtelenül magára hagyja a családját?

Egy magyar vezetésű nemzetközi kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a széki lile amerikai változatának tojói milyen körülmények hatására hagyják el a fészakaljukat, és mi határozza meg az anyamadarak emberi értékítélet alapján szívtelennek tűnő döntését. A viselkedésökológusok eredményei azt mutatták, hogy a tojók döntésének hátterében…

Mi lesz ebből? – Emberi sejteket tartalmazó majomembriókat hoztak létre

Librarius
-
 21.04.19 17:59Tudomány

Emberi sejteket tartalmazó majomembriókat hoztak létre amerikai és kínai szakemberek, akiknek eredményei segíthetik a beültethető emberi szervek növesztésére irányuló kutatásokat, ugyanakkor felélesztették az ilyen kísérletekkel kapcsolatos etikai aggályokat. A kutatók emberi őssejteket juttattak be makákóembriókba, amelyek fejlődését 20…

Sandra Bullock és Brad Pitt együtt játszanak

Sandra Bullock és Brad Pitt is játszik a Bullet Train című akciófilmben, amit David Leitch rendez – írta a Deadline.com hollywoodi hírportál. A két Oscar-díjas színész, Bullock és Pitt először szerepel együtt a filmvásznon. A Sony stúdió filmjében Joey King, Aaron Taylor Johnson, Brian Tyree Henry, Zazie Beetz, Michael Shannon, Logan Lerman, Masi O

Horvát Lili díjat nyert Kanadában is: “üdítő keveréke Italo Calvino és Kieslowski szellemiségének”

Librarius
-
 21.04.19 13:59Film

A legjobb közép-kelet-európai filmnek járó díjat nyerte el Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című romantikus drámája a 45. Clevelandi Nemzetközi Filmfesztiválon. Az amerikai filmes szakemberekből álló zsűri indoklása szerint Horvát Lili filmje “üdítő keveréke Italo Calvino és Kieslowski szellemiségének, a vágy kuszaság

Elolvadt az Antarktiszról 2017-ben leszakadt óriási jéghegy

Elolvadt az A68, a közösségi média sztárjává vált gigajéghely, amelyik az Antarktiszról tört le 2017-ben. A jéghegy területe akkoriban majdnem hatezer négyzetkilométer volt – írta a Bbc hírportálja. Mára azonban a műholdfelvételen alapján a gigajéghegy számtalan kis darabra töredezett, az amerikai National Ice Center jégkutató központ úgy ítélte…

Elhunyt Liam Scarlett, 35 éves volt

Librarius
-
 21.04.19 09:59Színpad

Meghalt 35 éves korában Liam Scarlett világhírű brit koreográfus, a Royal Ballet volt tagja. A család tragikusnak és korainak nevezte a halálozást, okot nem említett – írta a Bbc hírportálja. Scarlett április 17-én hunyt el, egy nappal korábban a Royal Danish Theatre törölte az előadását, mert a koreográfust elfogadhatatlan viselkedéssel vádolták.

Torkig vagyunk, történjen már valami!

Librarius
-
 21.04.19 07:59Film

A riportalanyt olyan idegállapotban találja a riporter, olyannyira a szakadék szélén, amiből békés beszélgetés helyett valami egészen más sül ki...  

Elkészült a világ legfehérebb festéke

A valaha volt legfehérebb festéket állítottak elő amerikai kutatók azzal a céllal, hogy javítsák az épületek hűtését és hozzájáruljanak az éghajlatváltozás problémájának kezeléséhez. Az új festék a napfény 98 százalékát veri vissza és a világűrbe sugározza ki az infravörös hőt. A teszteken a környező levegő hőmérsékletnél 4,5 Celsius-fokkal…