Találatok: 39 hír

Fehér Boldizsár: Írásban az a bukás, ha feladod

Könyves Magazin
-
 Tegnap 20:05Könyv

A Könyves Magazin sorozatot indított a Delonghi támogatásával, melynek keretében egy csésze kávéra invitáljuk az írókat, hogy meséljenek az írásról és az alkotás kulisszatitkairól. A Millenium Házában Ott Anna ezúttal a Vak majom című regényével tavaly Margó-díjat nyert Fehér Boldizsárt kérdezte.  A sorozat korábbi epizódjaiban…

Varró Dániel Diótörőjébe időnként belecsúszik a 21. század

Könyves Magazin
-
 Tegnap 15:20Könyv

Varró Dániel verses mesében dolgozta fel az egyik legnagyobb karácsonyi klasszikust, melyhez Szegedi Katalin gondolta újra a Diótörő figuráját.

Pető Péter: A magányt nem lehet pénzzel eltávolítani

Könyves Magazin
-
 Tegnap 12:38Könyv

Pető Péter elsősorban újságíróként, a 24.hu főszerkesztőjeként vált ismertté, majd 2017-ben a Margó-díj dobogósává választott Leshatárral már regényíróként is sikeresen debütált. Az írói pályafutás következő darabját, a #halálka címmel idén megjelent kötetet pedig annyira megszerettük, hogy nemrégiben a Könyves Magazinon mi is a hét…

Grecsó Krisztián: A mesélésnek varázsereje van

A Kortárs Felbeszélések podcastben kortárs magyar írók novelláit hallgathatjuk meg Nyáry Krisztián különleges ajánlóival.

Alekszijevics szerint hibrid polgárháború zajlik Fehéroroszországban

Könyves Magazin
-
 Tegnap 10:49Könyv

A Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics jelenleg németországi gyógykezelésen tartózkodik, a Der Spiegel című hetilap pedig interjút készített vele a fehéroroszországi tiltakozásokról, Lukasenko erőszakos fellépéséről és a saját szerepéről is.

Dezső András kokainos könyvét olvasták a lekapcsolt drogterjesztők is

A 444 szúrta ki, hogy a készenléti rendőrség a napokban lecsapott egy drogterjesztő hálózatra, a házkutatás során pedig előkerült Dezső András oknyomozó újságíró friss könyve, a Magyar kóla is.

Woody Allen fröcsögve védi életét és családi döntéseit

Pár hete jelent meg Woody Allen Apropó nélkül című könyve, ami műfaját tekintve olvasható önéletrajzként vagy védőbeszédként is. Zavarba ejtő és felkavaró családi pszichothriller a könyv, amit leginkább talán úgy érdemes olvasni, mint egy megszokott Woody Allen-történetet, kevesebb önreflexióval és sokkal dühösebben: a fiatal New…

Ferrante kedvencei között magyar könyv is akad

Könyves Magazin
-
 Tegnap 09:27Könyv

Negyven címet tartalmaz az a lista, melyet Elena Ferrante a kedvenc női szerzői által írt könyvekből állított össze. Az összeállításban vannak 20. századi klasszikusok és kortárs szerzők művei, nem mellesleg pedig egy magyar szerző könyve is.

A lomb

Könyves Magazin
-
 20.11.22 17:22Könyv

A lomb

Sophia Loren miatt fogunk emlékezni a legújabb Előttem az életre

Több mint tíz év után vállalt újra filmszerepet Sophia Loren, ráadásul rögtön egy kultkönyv adaptációjában. Az Előttem az életnek nem a netflixes az első feldolgozása, és lehet, hogy nem is a legjobb, de Loren és a Momo nevű árvát játszó Ibrahima Gueye kettőse miatt érdemes adni neki egy esélyt.

Hamarosan kézbe vehetjük Tolkien korábban publikálatlan esszéit Középföldéről

Jövő nyáron érkeznek J. R. R. Tolkien korábban publikálatlan esszéi. A gyűjteményt, amelynek szövegei Középföldéről szólnak, The Nature of Middle-earth címmel adja ki a Harper Collins. A kötetet Carl F. Hostetter Tolkien-szakértő szerkeszti.

Tele van feszültséggel a Chaos Walking első előzetese!

Januárban érkezik a Chaos Walking. A Patrick Ness regényéből készült filmnek már ki is került az első előzetese, amely alapján úgy tűnik, hogy izgalmas, feszültségteli moziélményre számíthatunk. Mutatjuk!

Erdős Virág úgy örül a Budapestért díjának, hogy nem örül

Erdős Virág Budapestért díjat kapott. A költő a Facebook-oldalán fejtette ki, miért gondolja azt, hogy amíg Magyarország olyan, amilyen, senkinek sem jár jutalom. Az elismerésért járó pénzt teljes egészében az Utcáról Lakásba Egyesület számára ajánlotta fel.

Szabó T. Anna: A Szabadulógyakorlat a túlélés könyve

Könyves Magazin
-
 20.11.20 08:33Könyv

Szabó T. Anna harmadik novelláskötete, a Szabadulógyakorlat történetei a szorongásról és beszorítottságról mesélnek, ugyanakkor a túlélésről és a felülemelkedésről is. A könyvet tegnap este mutatták be a Líra Könyv Facebook-oldalán, ahol a szerzővel Orvos-Tóth Noémi szakpszichológus, az Örökölt sors szerzője beszélgetett. Nyitókép:…

Douglas Stuart nyerte a Booker-díjat

Douglas Stuart kapta 2020-ban a Booker-díjat Shuggie Bain című könyvéért.