Találatok: 44 hír

Holokauszt-emléknap: meg kell tenni mindent az abszolút gonosz térnyerése ellen

Aki túlélték a holokauszt borzalmait, ránk, európaiakra hagyták a demokrácia és intézményei védelmét, emlékeik közös felelősséget rónak ránk - jelentette ki az Európai Parlament elnöke szerdán, az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 76-ik évfordulóján, a testület által szervezett virtuális rendezvényen.

Lefolytatják a Trump elleni eljárást

Az Egyesült Államok Képviselőháza hétfőn este adta át a Szenátusnak a Donald Trump elleni vádemelés eljárás kezdeményezését, megalapozva ezzel az egykori amerikai elnök ügyének tárgyalását.

Porsche Panamera Turbo S E-hybrid – A nagymenő

A Porsche a Panamera esetében továbbra sem engedte el a határozott sportkocsi-feelinget. Sőt, a tesztelt modellünk esetében még rátett egy lapáttal, egyes európai versenypályákon a saját kategóriájában körrekorddal szárnyalt, de konkurensek közbeléptek, így a frissítés során pár lóerő-többlet és a finoman áthangolt hajtásrendszer újra…

Ingatlanjog II. – A lefoglalható ingatlan és a fedezetelvonó szerződések kérdésköre

Az alábbiakban részleteket közlünk a Wolters Kluwer gondozásában megjelent Ingatlanjog II. című könyvből. A Ptk. magánjogi sorozat kötete új területeket bont ki az ingatlanra vonatkozó szabályozásból – kövesse sorozatunkat!

A digitális társadalom olvasatai – X.

Alábbi cikksorozatában a szerző a digitális társadalom különböző aspektusait tárja elénk, igyekezve lényegre törően bemutatni szerkezetének fontosabb csomópontjait, és összegezni a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait. Ezúttal azt…

Varga Judit új törvényben rendszabályozná meg a techcégeket

Az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról.

150 milliós büntetést kapott egy angliai hátterű cég az MNB-től

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 150 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az angliai Goldsten Limitedre, és 25-25 millió forintot a társaság egy korábbi magyar vezető tisztségviselőjére, illetve egy magánszemélyre betét vagy más visszafizetendő pénzeszköz jogosulatlan gyűjtése miatt.

Apartmanból apartmanba járt fizetés nélkül a börtönből szabadult hajléktalan férfi

Csalás miatt letartóztattak egy többszörösen büntetett előéletű, hajléktalan férfit, aki az elmúlt öt hónapban országszerte több vendégházból is fizetés nélkül távozott, és nem egyszer a szobákban elhelyezett tárgyakat is ellopta.

Leállított több Donald Trump elleni korrupció pert a legfelsőbb bíróság

A volt elnököt azzal vádolták meg, hogy megsértette az alkotmány korrupcióellenes pontjait, mert hivatali idejére nem vált meg üzleti tulajdonaitól, egyebek között a washingtoni Fehér Ház közelében lévő Trump Hoteltől.

Többszörös Egyezménysértés a majdani tüntetéseken

Jogászvilág
-
 Tegnap 09:00Gazdaság

Az EJEB több cikk megsértését is megállapította, illetve feltárta, hogy az ukrán hatóságok a mai napig nem végeztek független és hatékony vizsgálatot a rendfenntartó erők és magánbiztonsági cégek által elkövetett bűncselekmények kivizsgálására.

Pályakezdő jogászok vs. a munkaerőpiaci elvárások

Jogászvilág
-
 Tegnap 07:30Karrier

A jogászi szakma átalakulása tekintetében jelentős változások figyelhetők meg az elmúlt évtizedekhez viszonyítva, amelyek az elvárásokra is kihatással vannak.

Elektronikus cégképviselet: az IM szerint sem kötelező bejegyezni a cégképviselő elektronikus aláíró tanúsítványát

Egyre elterjedtebb, hogy a cégek képviselőik részére elektronikus aláírást vásárolnak, annak érdekében, hogy a cég ügyeit elektronikusan is ugyanolyan joghatással intézhessék, mintha ezt papíron tennék. A Cégtörvény nem egészen egyértelmű szabályozása miatt azonban sokakban kérdésként merült fel, hogy használható-e vajon…

Izrael végül kiadta a pedofil tanárnőt Ausztráliának

Hat évig tartó jogi csatározás után Izrael kiadta Ausztráliának a pedofíliával vádolt Malka Laufer tanárnőt, hogy Ausztráliában állíthassák bíróság elé egy ottani vallásos zsidó lányiskolában elkövetett bűncselekményei miatt.

Többet akart barátságnál, ezért 3850 telefonhívással zaklatta

Pénzbüntetésre és közérdekű munkára ítélte a bíróság azt a 23 éves férfit, aki féltékenységből és haragból több ezer telefonhívással zaklatta volt barátját és a hozzátartozóit.

Dulakodással kényszerítették felmondásra az alkalmazottukat egy egyházi misszióban

Három nő ellen vádat emeltek Zalában, mert addig nem engedték távozni egy kolléganőjüket, amíg meg nem írta a felmondását.