Találatok: 22 hír

Óraátállítás: Vasárnap kezdetét veheti az utolsó téli időszámítás hazánkban

Vasárnaptól indulhat az utolsó téli időszámítás. Hajnalban 3-ról 2 órára állnak vissza a digitális készülékek órái, az analóg eszközöket pedig nagy valószínűséggel utolsó alkalommal kell egy órával visszatekerni. Az utolsó óraátállítás 2021 márciusában lehet, ekkor 1 órát ismét veszítünk, és ettől fogva a nyári időszámítás maradhat állandó. Az…

Ketten haltak meg a részeg sofőr miatt – Őrizetbe vették a halálos baleset feltételezett okozóját

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. október 23-án reggel. Egy 37 éves érsekcsanádi férfi közlekedett egy személygépkocsival az 51-es számú főúton Dusnok felől Sükösd irányába 9 óra 32 perckor. A helyszíni szemle adatai szerint a sofőr az út 140-es kilométerszelvényében…

Fülöp Róbert: A szabadság és a függetlenség utáni éhség, a magyar ember évezredes sajátja, ami mindig utat tör magá…

Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere ünnepi beszéde: Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Kiskunhalasi Polgárok! Rendhagyó helyen és legfőképp rendhagyó módon kell megemlékeznem, megemlékeznünk az egyik legszebb nemzeti ünnepünkről, az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Olyan láthatatlan és alattomosan terjedő kór tört…

Tragikus motorosbaleset: Egy vaskúti házaspár halt szörnyet Sükösd közelében

Egy házaspár szörnyethalt, amikor egy személyautóval összeütközött két motorkerékpár az 51-es főúton, Sükösd közelében. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak. Egy személyautó Dusnok felől Sükösd irányába tartott, amikor eddig tisztázatlan okból áttért a baloldalba, és összeütközött egy motorkerékpárral, amelyet egy 44 éves vaskúti férfi…

Riasztó tényekre derült fény a bambuszedényekkel kapcsolatban

halasinfo.hu
-
  Tegnap 11:31 Életmód

Egyre több helyütt találkozhatunk a bambusz alapanyagú, környezetbarát termékekként hirdetett tányérokkal és poharakkal, amelyek sokszor készülnek gyerekek számára is. Ezek az edények azonban komoly egészségkárosító hatással bírhatnak – derült ki egy most megjelent cikkből. A színes, mintás bambuszedények vonzzák a tekintetünket,…

Ágynemű, pizsama – a Tchibo webáruház heti ajánlatából válogattunk

halasinfo.hu
-
  Tegnap 07:00 Életmód

Egyre hűvösebbak a nappalok és az éjszakák is, így a Tchibo webáruház heti ajánlatában ezúttal olyan ágyneműk és hálóruhák közül válogathatunk, amelyekkel kellemes melegben tölthetjük az éjszakát, hogy kipihenten kezdhessünk neki minden új napnak! A bőrbarát anyagokból készült összeállítások mellett olyan dekorációs elemek és…

Drámai módon terjed a vírus: 2032 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2032 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel  52 212 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 46 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1305 főre emelkedett, 15 254-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 35 653 fő. Az aktív fertőzöttek…

Országos főállatorvos: az élelmiszerek nem terjesztik a vírust

Az eddigi tudományos ismeretek alapján az élelmiszerek és azok csomagolóanyagai nem játszanak szerepet a Covid-19 terjedésében – közölte az országos főállatorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján. Bognár Lajos kifejtette, nemzetközi szervezetek tanulmányai alapján a vírus elsődlegesen…

Átadták Kunfehértón az új kerékpárutat

halasinfo.hu
-
  20.10.21 20:30 Megyei

– Ahhoz, hogy ez a közel 143 millió forintos beruházás elkészüljön, komoly összefogásra, összetartó csapatra volt szükség – fogalmazott Huszár Zoltán szerdán, a kunfehértói kerékpárút átadó ünnepségén.  A település polgármestere beszédében elmondta, a jó terv mellett szükség volt a jó tervezőre, Bányai Gábor országgyűlési képviselő,…

Itt a kiskunhalasi őszi lombgyűjtés menetrendje

halasinfo.hu
-
  20.10.21 12:20 Megyei

Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Halasi Városgazda Zrt. közösen az ősz folyamán közterületen lehullott nagy mennyiségű falevél összegyűjtésére akciót szervez. A zöldhulladék (falevél) ingyenes elhelyezésére az alábbi gyűjtőpontokon lesz lehetőség: pénteki napokon 12:00-17:00, szombati és vasárnapi napokon pedig 08:00-17:00…

Súlyos környezetkárosítás Kiskunhalason: a lakosság segítségét kérik

Ismeretlenek festéket öntöttek a csapadékvíz elvezetőbe Kiskunhalason, a Kuruc vitézek terén. 2020. október 9-én 21 óra után néhány perccel egy eddig ismeretlen személy és három társa egy külföldi rendszámú furgonnal és az azzal vontatott utánfutóval hajtott be a Kuruc vitézek terére. Az egyik csapadékvíz elnyelő rácsnál megálltak és eddig…

Durva baleset történt a Székely utca és a Kmeth Sándor utca kereszteződésben

Egymásba rohant két személygépkocsi Kiskunhalason a Kmeth Sándor utca és a Székely utca kereszteződésében. Egy Opel személyautó a városközpont felől tartott a Bajcsy-Zsilinszky utca irányába. Amikor a Kmeth Sándor utcai kereszteződéshez ért, nem adta meg az elsőbbséget a védett úton haladó Citroen személyautónak és…

Régi idők tanyái a Régi idők vásárában

halasinfo.hu
-
  20.10.20 15:27 Kultúra

 „Nemhogy fogyott volna a Tanyákon kint Lakó… Emberek száma, inkább szembetűnőképpen meg szaporodott.”  – állapítja meg a halasi tanács protokolluma 1811-ben.  – Mint cseppben a tenger, ebben a megállapításban is minden benne van – mondta Mester Sándor halasi népművelő október 17-én Szankon, a Kiskun emlékhelyen a „Régi…

Sírokat tettek rendbe az Öregdiákok

halasinfo.hu
-
  20.10.20 15:26 Belföld

A Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre tagjai és segítői gondoztak sírokat október 17-én, a kiskunhalasi régi református református temetőben. A régi, több mint 360 éves alma mater számos jeles tanára, igazgatója, lelkésze nyugszik a sírkertben. A közeledő Halottak Napja alkalmából mentek megszépíteni az emlékhelyeket az…

Nyugdíj. Lesz-e?

halasinfo.hu
-
  20.10.20 15:20 Gazdaság

Összeomlik a nyugdíjrendszer, nem lesz, aki eltartsa a “holnap” időseit, elöregszik a társadalom – halljuk folyamatosan az ijesztő riogatásokat. De vajon mi és mi nem igaz a fenyegető prognózisokból? Ezekre a kérdésekre keresett és adott választ Csányi Ágnes rádiós és Kohout Zoltán szakújságíró Rögeszmélés című beszélgetősorozatának…