Találatok: 16 hír

Elkezdődött a versenyrendszer felülvizsgálata

Hunsail
-
  Ma 09:51 Vitorlás

Megkezdte működését a koronavírus miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos teendők kezelésére és koordinálására létrejött munkacsoport. Az alakuló ülésen meghatározták a három főtémakört mellyel a munkacsoportnak foglalkoznia szükséges: a szezon indulásának elhalasztása miatt szükségessé váló szabálymódosításokat, a veszélyhelyzet…

MVSz-tájékoztatás a tisztújításról

Hunsail
-
  20.03.31 14:06 Vitorlás

A tisztújítás során két elnökségi tag mellett a fegyelmi és etikai bizottságba további öt tagot választanak. Az öttagú jelölőbizottság (Borsos Zoltán, Dénes István, Hrehuss Pál, Jamrik Péter és Kelecsényi Péter) 2020. március 24-én tartotta alakuló ülését, ahol Dénes Istvánt választották meg a bizottság elnökének.  A jelölőbizottság ezúton…

Magyar csúcsversenyzők: Hogyan tovább az olimpia halasztása után?

Egy évvel elhalasztották a tokiói olimpiát, ami némi stabilitást jelent az eddigi teljes bizonytalanság után. Persze, csak annak, aki megszerezte részvételi jogot, aki még előtte áll, továbbra sem tud igazán tervezni. A koronavírus azonban egyelőre uralja a naptárat, az olimpia egyéves halasztásán kívül továbbra is teljes a bizonytalanság. Mindenki

BREAKING! Egy évvel később lesz a tokiói olimpia - A Magyar Vitorlás Szövetség állásfoglalása

Hunsail
-
  20.03.30 15:00 VitorlásOlimpiaNOB

Július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd 2021-ben a tokiói olimpia - erről állapodott meg egymással a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), Tokió városa és a japán kormány. A döntés a magyar vitorlázók számára kedvező. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), Tokió városa és a japán kormány megállapodott a tokiói olimpia új…

Kollár Lajos: Júniusban talán már versenyezhetünk

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöke orvosprofesszorként több szerepkörben is szembesül a koronavírus miatt kialakult helyzettel. Vajon hogyan látja a hazai vitorlázás újrakezdési esélyeit, az olimpikonok helyzetét? Kollár Lajossal beszélgettünk. Az olimpia elhalasztásával az amatőr vitorlázók után az élversenyzők is a partra kényszerültek…

Az MVSz május 29-én tartja éves rendes közgyűlését 

Hunsail
-
  20.03.25 13:27 Vitorlás

A MVSZ évi rendes közgyűlését 2020. május 29-én tartja, melyen tisztújításra is sor kerül. Az MVSZ 2 elnökségi tagot és 5 Fegyelmi és Etikai bizottsági tagot választ. A titkárság a tagokat a közgyűlés tervezett napirendjéről és az egyes napirendi pontokhoz kapcsolódó előterjesztésekről az Alapszabályban rögzített módon és határidővel…

Kérdések, válaszok a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben (frissítve)

Teljesen felborította a sportéletben az idei forgatókönyveket az egész világon, így Magyarországon is terjedő koronavírus-járvány. A vészhelyzet vitorlássportot érintő legfontosabb kérdéseit és az arra adandó válaszokat gyűjtötte egy csokorba a szövetség titkársága. A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) elnöksége a járványhelyzet miatt elhalasztotta…

BREAKING: Elhalasztják a tokiói olimpiát

Legkésőbb 2021 nyaráig szól a tokiói játékok halasztása. AP lobogót kapott a tokiói olimpia, a  japán kormányfő, Abe Sindzó és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach telefonos megbeszélésén egyetértettek abban, hogy legfeljebb egy éves időtávban elhalasztják a tokiói nyári olimpiát. A döntés a paralimpiai játékokra is…

Elhalasztják az idei vitorlásszezon kezdetét

Hunsail
-
  20.03.20 12:51 VitorlásBalaton

Határozatlan időre elhalasztják a 2020. évi versenyszezon kezdetét – erről döntött a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén. A Balatoni Vízirendészeti Kapitányság tájékoztatása szerint az egészségügyi vészhelyzetet kihirdető kormányrendelet értelmében egyetlen - korábban már engedélyezett - vízirendezvény sem…

Versenyadminisztrátor és eredményszámító alapképzés: elhalasztva

Hunsail
-
  20.03.18 05:54 VitorlásOktatás

Az MVSZ titkársága úgy döntött, hogy a megelőzés a legfontosabb, ezért határozatlan ideig minden képzését és előadását elhalasztja. Ennek megfelelően egyelőre elmarad, illetve halasztódik a március 4-én meghirdetett versenyadminisztrátor és eredményszámító alapképzés.…

Versenybírói továbbképzés a naprakész tudásért

Hunsail
-
  20.03.13 10:57 VitorlásBalaton

Balatonfüreden találkoztak a Magyar Vitorlás Szövetség versenybírói, március 7-én, hogy aktuális ismeretekkel felvértezve vághassanak neki a 2020. évi vitorlásszezonnak. A továbbképzésen a Versenybíró Bizottság vezetőjeként rövid beszámolót tartottam, majd a résztvevők csoportmunkában oldottak meg vegyes kihívásokat. A feszes menetrendet…

Az MVSZ intézkedései a koronavírus-járvány miatt

A Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára az EMMI Sportállamtitkárságon egyeztetett csütörtökön, a koronavírus járvány miatt elrendelt egészségügyi vészhelyzet vitorlássportot érintő vonatkozásairól. A minisztériumban arról tájékoztatták Holczhauser Andrást, hogy egyelőre a 40 és 41/2020 (03.11) kormányhatározatokban megfogalmazottakon felül…

Breaking! A WS törölte a genovai kvótaszerző világkupa-fordulót

Hunsail
-
  20.03.11 14:51 VitorlásOlaszország

Június 30-ig lehet megrendezni az indulási jogot osztó eseményt. A koronavírus miatt a World Sailing a törölte az április 11. és 19. közöttre tervezett genovai világkupa-fordulót, amely az utolsó kvótaszerzési lehetőség lett volna számos afrikai, ázsiai és európai ország számára. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság június 30-ig…

Veszélybe kerülhet Gyapjasék olimpiai kvótaversenye

A januári Miami-túra, világkupa óta Palma de Mallorcán készülnek a Gyapjas-fivérek az áprilisi olimpiai kvótát osztó genovai világkupára. Addig még lesz egy világbajnokság és a Trofeo Princesa Sofia, de ezekre most felkészülésként tekintenek. Az edzőjük, Majthényi Szabolcs szombaton csatlakozik hozzájuk Spanyolországban, a jövő héten kezdődő…

Új-régi elnökség a Dragon Szövetségben

A Magyar Dragon Szövetség éves közgyűlésén a tagság újjáválasztotta a korábbi elnökséget. Az egyik legaktívabb nagyhajós osztályszövetséget továbbra is Náray Vilmos elnök és ifj. Kozma László titkár vezeti, munkájukat Homola László támogatja küldöttként.„A sikeres 2018-as Európa-bajnoki rendezés és a Dragon osztály 90.…