Találatok: 500 hír

Megszavazták az új kulturális törvényt

A kormány a 2019-es év utolsó ülésén döntött a kulturális törvény módosításáról, amelyet 115 igen, 53 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett megszavaztak a képviselők.

A közmédiába vándoroolt a hatoslottó is

Jövőre már nem az RTL Klub közvetíti a Hatoslottó sorsolását, hanem a Duna Televízió, így már minden lottójáték a köztévében lesz látható.

Biztonságosabb évet zárhat a légiközlekedés: jelentősen csökkent a balesetek és az áldozatok száma

A tavalyinál biztonságosabb évet zárhat a légiközlekedés, a balesetek és az áldozatok száma is jelentős csökkenést mutat - közölte Gilberto Lopez Meyer, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) alelnöke a szervezet Genfben tartott konferenciáján.

Már biztos: ennyivel nő az átlagnyugdíj jövőre

Ripost
-
  Ma 11:51 Belföld

Pontos adatokat közöltek, így már biztosan lehet tudni, hogy mennyivel nő a 2020-as átlagnyugdíj.

Kásler: ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik

Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból- jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Furcsa utakat tettek meg az Orbánt reptető gépek

24
-
  Ma 11:49 Belföld

Nagy a hallgatás a minisztérium részéről, hogy ki és mit keresett ott ezeken a helyeken.

Boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen

Magyarország Tanács előtti meghallgatásáról az uniós klímacélokról és a fővárosi nagyberuházásokról is szó volt a csütörtöki, jubileumi, 150. Kormányinfón.

Jobbik: Szja-mentességet a fiataloknak!

hirado.hu
-
  Ma 11:46 Belföld

A 29 éven aluliaknak 15 százalékos béremelést adna a Jobbik.

Tüntetés: Kedves ismerőseim, barátaim! Szabadságot Karácsonyra!

OLKT
-
  Ma 11:46 Belföld

Kedves ismerőseim, barátaim! Szabadságot Karácsonyra! 2019. december 17-re, 13 és 18 óra között, Tüntetés-re hívunk Mindenkit, aki úgy érzi, aki úgy gondolja, hogy a jelenlegi politikai rezsim, a kontrollját vesztett hatalom, mindennapi életében, szakmájában ellehetetleníti, becsapja, véleményét, tudását, jóakaratát és képviseletét figyelmen…

Hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra

Négy dél-koreai vállalat összesen hetvenmilliárd forintot ruház be Magyarországon, és ezzel 300 új munkahelyet teremt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szöulban, miután tárgyalt Kang Kjung Vha dél-koreai kollégájával.

Pszichiátriai kezelés alatt áll a kokainos gázoló

24
-
  Ma 11:45 Belföld

T. Klára Petra pszichiátriai kezelés alatt áll, az ügyész hét évre fegyházba küldené.

Edzőtáborban készül a somogyi Tündérszép

Sonline
-
  Ma 11:44 Belföld

A hétvégén új fokozatba kapcsolt Tündérszépek elnevezésű versenyünk: az országos döntőbe jutott lányok felkészítő táborborozáson vettek részt. Így a mi lányunk, a nagyatádi Szabó Nikoletta is tovább csiszolhatta szépségét és modell tudását a badacsonyi Hotel Bonvino-ban.

Ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik

Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból- jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Gulyás Gergely: A Gothár-ügy nem maradhat következmények nélkül

A színházak művészeti szabadságába nem történhet beavatkozás – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Kásler Miklós: Ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik

A kormány összesen 10 milliárd forintot fordít család- és bababarát szülészetek kialakítására.