Találatok: 34 hír

Ökölpacsi és ferdítések: Gyurcsány feleségével találkozott Fekete Zsolt Salgótarjánban

Nool
-
 Tegnap 20:27Belföld

A világjárvány eddigi talán legveszélyesebb, harmadik hullámának felfutó szakaszában járunk, melyben Nógrád súlyosabban érintett, mint a legtöbb térség hazánkban. Míg a megyei településvezetők többsége folyamatosan adatokat gyűjt, elemez, veszélyhelyzeti közleményeket fogalmaz meg, a lakosokkal kommunikál, illetve újabb helyi…

A vívópáston és a tanári pályán is helytállt a salgótarjáni testnevelő

Nool
-
 21.03.03 17:20Sport

Géczy Attiláné, született Bártfai Katalin, egykori elsőosztályú tőrvívó, testnevelő tanár tavaly decemberben nyugdíjba vonult. Salgótarjánban több mint négy évtizeden keresztül folytatott eredményes pedagógusi és edzői tevékenységet, a nyugdíjas testnevelő munkáját a minap Salgótarján Jövő Nemzedékért díjjal ismerték el.

Két évre ítéltek egy 26 éves férfit, aki cserbenhagyásos balesetet okozott Salgótarjánban

Nool
-
 21.03.03 09:59Baleset-bűnügy

A Salgótarjáni Járásbíróság testi sértés, cserbenhagyás és egyedi azonosító jel meghamisítása miatt mondta ki bűnösnek azt a 26 éves férfit, aki 2019 karácsonyán okozott balesetet, majd anélkül menekült el a helyszínről, hogy segítségét felajánlotta volna.

Kevesebb pénz jut beruházásokra Salgótarjánban

Kevesebb pénz jut beruházásokra Salgótarjánban az idén, mint tavaly, ugyanakkor létszámcsökkentés nem lesz az önkormányzati intézményekben - ez is szerepel az önkormányzat 2021. évi költségvetésében, amelyet a városháza honlapján tettek közzé.

Az ismert salgótarjáni vállalkozó is megbízik a kínai vakcinában

Nool
-
 21.03.02 17:26Belföld

Kovács Tamás az ismert salgótarjáni vállalkozó az elsők között regisztrált a védőoltásra.

Virágzik a kökörcsin Salgótarján közelében

Origo
-
 21.03.02 15:16Utazás

A Magyarországon védett növény természetvédelmi értéke tízezer forint.

Világbajnok ralisnak is szoríthatunk Salgótarján környékén

Nool
-
 21.03.02 13:19Sport

Mads Östberg és Torstein Eriksen is indul a magyar bajnokságon, így a Salgó Rally-n is.

Ezek a fejlesztések szerepelnek Salgótarján idei költségvetésében

- Kevesebb pénz jut beruházásokra Salgótarjánban az idén, mint tavaly, ugyanakkor létszámcsökkentés nem lesz az önkormányzati intézményekben – ez is szerepel az önkormányzat 2021. évi költségvetésében, amelyet a városháza honlapján tettek közzé.

Elképesztő hajrá után lett országos bajnok a salgótarjáni futó

Nool
-
 21.03.02 11:32Sport

Mag Viktória (SAC) megnyerte korosztálya fedettpályás bajnokságát.

Rengeteg nehézséggel néz szembe a járvány idején a salgótarjáni édesanya

Nool
-
 21.03.01 19:55Belföld

Gaál Ottóné az élettársával közösen neveli két, kerekesszékbe kényszerült fiát, Tamást és Koppányt. A salgótarjáni Hősök útján élnek, néhány éve már írtunk róluk. Akkoriban azonban nem volt járvány, úgyhogy amióta a koronavírus megjelent, a nehéz sorsú család élete még rosszabbra fordult.

Tűz ütött ki egy salgótarjáni melléképületben

Faanyag, karton és más tárgyak égtek Salgótarjánban, egy Kővirág utcai családi ház kazánháza melletti helyiségben. A város hivatásos tűzoltói a lángokat egy vízsugárral eloltották. A rajok az utómunkálatokat végzik.

Tűz ütött ki egy salgótarjáni melléképületben

Faanyag, karton és más tárgyak égtek Salgótarjánban, egy Kővirág utcai családi ház kazánháza melletti helyiségben. A város hivatásos tűzoltói a lángokat egy vízsugárral eloltották. A rajok az utómunkálatokat végzik.

Kesport TV: A Nagykőrösi Sólymok KE – Salgótarjáni KSE férfi kosárlabda mérkőzés összefoglalója

Kesport
-
 21.03.01 13:16Sport

This content is for members only. Visit the site and log in/register to read. A Kesport TV: A Nagykőrösi Sólymok KE – Salgótarjáni KSE férfi kosárlabda mérkőzés összefoglalója bejegyzés először KeSport-én jelent meg.

Huszonöt éves nő ütött el egy gyalogost Salgótarján belvárosában

Nool
-
 21.03.01 09:49Baleset-bűnügy

Február utolsó napjain egy gyalogos sérült meg közúti közlekedési baleset során Nógrád megyében.

A Salgótarjánt is legyőzték a Nagykőrösi Sólymok

Baon
-
 21.03.01 07:25Sport

A Nagykőrösi Sólymok a férfi kosárlabda NB I./B Piros csoport 22. fordulójában a tabella negyedik helyén álló Salgótarjánt fogadta.