Találatok: 500 hír

A héten már személyesen próbálnak a Nemzeti Színház művészei – Évadot hirdetett Vidnyánszky Attila

A jövő évad kilenc bemutatója között szerepel az Ivanov Szász János rendezésében, Az ajtó a norvég Eirik Stubo színrevitelében, valamint a Rómeó és Júlia, amelyet Vidnyánszky Attila rendez.

Online tartja meg az Együtt Művészetért Gálát a Kecskeméti Nemzeti Színház

Idén egy rendhagyó Online gála keretében adja át a Kecskeméti Nemzeti Színház a 2019/2020-as évad legjobbjainak az elismeréseket. A jelen helyzetben nem tudja a teátrum a szponzorok segítségével támogatni a díjazottakat, de ahogy Cseke Péter igazgató elmondta: A lényeg: a dicsőség! A kecskeméti Oscar-gálaként emlegetett évadzáró…

Online tartja meg az Együtt a Művészetért Gálát a Kecskeméti Nemzeti

Idén egy rendhagyó Online gála keretében adja át a Kecskeméti Nemzeti Színház a 2019/2020-as évad legjobbjainak az elismeréseket.

Macron pártja elbukta az abszolút többségét a nemzetgyűlésben

Emmanuel Macron francia államfő Köztársaság Lendületben (LREM) nevű pártja elvesztette az abszolút többségét a nemzetgyűlésben, miután a kormánypárt baloldalához tartozó 17 képviselő önálló frakciót alakított. A kormány parlamenti többsége azonban a centrista szövetségeknek köszönhetően megmaradt.

Új időszámítás kell - magyar kutatók és művészek követelnek lassabb és zöldebb életet

HVG
-
  20.05.19 16:59 Életmód

Pokorny Lia, Réti Adrienn, Udvaros Dorottya, Gryllus Dorka, Szinetár Dóra színészek és ​Bojár Iván András környezetvédelmi aktivista, művészettörténész kezdeményezésére számos magyar művész és kutató csatlakozott ahhoz a nemzetközi nyilatkozathoz, amely kimondja: nem térhetünk vissza az eddig "normálisnak" hitt életünkhöz.

Új nemzetközi hadtestet létesítene az államfő

Maszol
-
  20.05.19 17:10 Határtalan

A parlament házbizottságai jóváhagyták Iohannis szándéklevelét.

Korlátlanul ellenőrizhetik a magyarokat a nemzetbiztonsági szervek, mindent megtudhatnak rólunk – ezt akarja Semjén…

Az új törvénytervezet szerint ez kibertámadások megakadályozása miatt szükséges. Egy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett törvényjavaslat felhatalmazná a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot arra, hogy egy Magyarországot érő kibertámadás elhárítása érdekében ellenőrizze az állami és önkormányzati szervezetek „elektronikus…

Megnyitják a Magyar Nemzeti Cirkusz Safari Parkját

Megnyit a Magyar Nemzeti Cirkusz létesítménye, Magyarország első autós szafari parkja Szadán.

Már a személyes adatainkhoz is hozzáférhet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

Kedd reggel a Népszava közölt cikket arról, hogy egy 160 oldalas, gigantikus kormánypárti törvényjavaslat olyan felhatalmazással ruházná fel a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot, ami igen komoly adatbiztonsági kérdéseket vet fel. Ezt a törvényt kedd délután meg is szavazta a parlament: 156 igen és 38 nem szavazat mellett.  A törvény…

Macron pártja elvesztette abszolút többségét a francia nemzetgyűlésben

Emmanuel Macron francia elnök pártja, az LREM (Köztársaság – Lendületben) létszáma megcsappant. A kormánypárt frakciójából több elégedetlen politikus kivált, és külön képviselői klubot hozott létre. Macronék akár el is veszíthetik a parlamenti többséget – írja a France 24.   A LREM-ből összesen 7-en léptek ki, és csatlakoztak az újonnan…

Megszavazták: minden adatunkra ráláthatnak a nemzetbiztonsági szervek

156 igen és 38 nem szavazattal elfogadta a parlament azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat ellenőrizhetné az állami és önkormányzati szervezetek „elektronikus hírközlési hálózatainak tartalmát”. A Semjén Zsolt által benyújtott javaslat értelmében elvileg csak azt nézhetik, folyik-e a szervereken…

Nemzetközi díjat kapott Gyukics Gábor

Kulter
-
  20.05.19 19:01 Kultúra

Hungary Beat Poet Laureate címmel díjazta Gyukics Gábort az amerikai National Beat Poet Foundation Inc. Magyarországon kívül eddig csak négy ország és egy amerikai állam költője kapta meg az életmű-kitüntetést. A díjátadót idén valószínűleg online rendezik meg. „A beatköltészet mindenkinek hangot ad.” – magyarázza Debora Tosun Kilday, a…

A momentumos EP-képviselő nemzeti összekavarodása

Magyar Nemzet
-
  20.05.19 19:36 Külföld

Cseh Katalin a magyarországi korrupció szerinte elfogadhatatlan mértékét akarta reklámozni.

A művészek hónapok óta nem tudnak dolgozni, nincsenek előadások

Magyar Nemzet
-
  20.05.19 19:54 Belföld

A Mindennapi hősök videós sorozat utolsó részében Novák Katalin Semjén Nóra bábszínésszel beszélgetett.

A véletlen műve – interjú Szabados Gáborral, a Nemzeti Sport Online újságírójával

ELTE Online
-
  20.05.19 20:00 Sport

Számtalan fiatal dolgozik az ELTE Online-nál, megízlelve ezzel az újságírás illatát, zamatát. Hobbiszinten ismerkedünk a szakmával. Megkérdeztünk egy profi újságírót, miként, hogyan alakította karrierjét, mely a legnevesebb hazai sportújságig vezetett. Mióta játszik szerepet a média az életében? A médiában már fiatalon megfordultam. A…