Találatok: 500 hír

Javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai

Az előző negyedévhez képest javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai, majdnem minden érintett bizakodóbb, mint a járvány első hulláma alatt - derül ki a Takarékbank harmadik negyedéves felméréséből, amelyet szerdán sajtótájékoztatón mutattak be.

A Magyar Posta nevében terjesztenek vírusos levelet: hivatalos reakció

Liner
-
  Ma 01:59 Életmód

A Magyar Posta egy hivatalos közleményben reagált a történtekre, és egyértelművé tette a helyzetet, valamint figyelmeztette az embereket.

Andropov „magyar szindrómája”

Mandiner
-
  Ma 01:21 Belföld

Félelemmel és megvetéssel gondolt vissza az októberi napokra a szovjet nagykövet, amikor a birodalom csődöt mondott egy nemzet szabadságvágyával szemben. A kommunisták számára a magyar nacionalizmus tűzzel-vassal pusztítandó volt, és a nemzeti függetlenség gondolatát a „horthyzmussal” tették egyenlővé.

Naponta 15 ezer maszkot gyárt egy új, magyar üzem

Naponta 15 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd az állami tulajdonban lévő Kézmű-ERFO-Főkefe-cégcsoport abaújszántói gyáregysége, amelyet szerdán adtak át. A beruházás a gépsorokkal együtt 100 millió forintba került, az üzemben főleg megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak.

Határon túli magyar zenekarok hétvégéje a Rocker Rádióban

Ezen a hétvégén túlzás nélkül médiatörténelmet ír Magyarország leghallgatottabb rockrádiója, a Rocker Rádió. A napi 40 ezres hallgatású online rádióállomás ugyanis a teljes hétvége során a határon túli magyar rockzenekarokat állítja a fókuszba. „Amióta elindult a rádió, kiemelt fontosságúnak tartjuk azon zenekarok bemutatását, melyek máshol…

Uniós környezetvédelmi díjban részesült a magyar erdőtűz-megelőzési kezdeményezés

Az Európai Unió LIFE környezetvédelmi és éghajlat-politikai uniós díjában részesült mások mellett a magyar erdőtűz-megelőzési kezdeményezés – közölte az Európai Bizottság szerdán. A tájékoztatás szerint a magyarországi Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága által megvalósított FIRELIFE erdőtűz-megelőzési…

Giorgia Meloni szerint az olasz és magyar jobboldalt az európai szabadság védelme köti össze

„Orbán Viktorral ugyanúgy látjuk Európa távlatait és küldetését, és ezt az október 23-i magyar nemzeti ünnep is magába foglalja” – jelentette ki az Olasz Testvérek elnöke.

Kincs a kalapács alatt, elárverezik a magyar futball történelmi aranyérmét

Ripost
-
  Tegnap 22:00 Sport

Legendás labdarúgóink kaptak a medálból az MTK első profi bajnoki címéért. Az eredeti tulajdonos kiléte egyelőre titok, de...

Magyarország legnagyobb támadói mindig is zöldpárti politikusok voltak

Az európai demokrácia nem eladó – ezzel a címmel közölte a Die Welt két német zöldpárti politikus Franziska Brantner és Daniel Freund közös cikkét

Meloni: Az olasz és magyar jobboldalt az európai szabadság védelme köti össze

„Orbán Viktorral közösen valljuk, hogy a szabadságért küzdő magyar 56-os hősökhöz hasonló bátor népekre van szükség”.

Uniós díjban részesült a magyar erdőtűz-megelőzési kezdeményezés

A jelenlegi járványhelyzetre tekintettel az unió különdíjat is kiosztott.

A szabadságért küzdő magyar 56-os hősökhöz hasonló bátor népekre van szükség Meloni szerint

Giorgia Meloni szerint az olasz és magyar jobboldalt az európai szabadság védelme köti össze.

A brit kormány díját kapták magyar orvosok

Magyar radiológusok és mesterségesintelligencia-szakemberek is dolgoznak abban a csapatban, amely ez év szeptemberében elnyerte a brit nemzeti egészségügyi szolgálat díját.

Immunológus: még sokat kell várni, hogy Magyarországra jöjjön a vakcina

Lisziewicz Julianna immunológus úgy fogalmazott, hogy még abban az esetben is, ha novemberben engedélyezik az első koronavírus-vakcinát, és decemberben megkezdik a tömeges oltások, még sokat kell rá várni, hogy Magyarországra is kerüljön az oltóanyagból