Találatok: 315 hír

Fákat ültettek a Katona József Színház színészei egy budapesti óvodában

A színház összesen 100 fát ültet el a 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködve. Az első három fa a Cseppkő Óvodába került.

Faültetési akcióba kezdett a Katona József Színház

A 10 millió FA civil közösség szakmai támogatásával, karbonlábnyomuk csökkentése érdekében faültetési akcióba kezdett a Katona József Színház.

Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc zárt ajtók mögött vitatkoztak a budapesti színházakról

A főpolgármester a kompromisszumokat keresi, míg a DK harciasabb politikát folytatna.

Hétfőn reggel a színházi szakma nagyjai együtt állnak ki az Szfe mellett

Index
-
  20.10.18 18:48 Színpad

Az ITM Szemere utcai épülete előtt mondanak köszönetet az egyetemi diákságot támogatóknak.

A kormány döntött: Több ezer katonát vet be a tesztelés során

ma7.sk
-
  20.10.18 19:03 Határtalan

A szlovák kormány vasárnap késő délután rendkívüli kormányülést tartott. A kormányülés utáni sajtótájékoztatón részt vett Boris Kollár (Sme Rodina), a parlament elnöke, a vezérkari főnök, a Tartalékalap vezetője és a hadsereg főorvosa is.

Bánk bán maratonra készül a Nemzeti Színház

Magyar Nemzet
-
  20.10.18 20:02 Színpad

Katona József kétszáz éve, 1820 őszén nyomtatásban megjelent drámáját ünnepli a teátrum.

Nyert a Maladype Színház társulata Lengyelországban

A Maladype Színház társulata nyerte el a XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál fődíját a közép-lengyelországi Radomban.

Nagy csatában győzött Katonatelepen a Fülöpszállás

Baon
-
  20.10.18 20:42 Sport

A megyei labdarúgó bajnokság harmadosztályában, az Északi csoportban a nyolcadik helyen tanyázó Katonatelepi SE a 11. helyen álló Fülöpszállást fogadta.

Kevés a néző, elmarad a hétfői Bányavirág c. előadás a Pécsi Harmadik Színházban

Pécs Aktuál
-
  20.10.18 23:27 Megyei

Saját, döntően stúdiótermi produkcióikat csak bizonyos nézőszám megléte esetén tudják bemutatni, hiszen ha nincs elegendő néző, akkor a szerény anyagi lehetőségeik miatt ez a működésüket veszélyeztetné. Arra is kitérnek, a jelenlegi vírushelyzetben a nézők, a színészek és a munkatársaik egészségének védelme érdekében minden…

Megélni a wanderlustot, és egy katonai teherautóval járni a világot

Roadster
-
  20.10.19 04:30 Utazás

Ilyen az, amikor a wanderlust kitör az emberből. Vagyis két emberből.

Interjú Tóth József, XIII. kerületi polgármesterrel: “Nincs titok, dolgozni kell”

ATV
-
  20.10.19 05:44 Választás

A tavalyi önkormányzati választáson a hetedik ciklusát nyerte el Budapest XIII. kerületének szocialista polgármestere. A megingathatatlan választási siker titkáról, a kerület fejlesztéseiről és a közelmúlt kihívásairól beszélgetett a Hetek az 1994 óta városvezető Tóth Józseffel.

Segítsen megtalálni! Napokkal ezelőtt tűnt el a józsefvárosi gyermekotthonból ez a 17 éves lány, azóta nem adott életjel…

A józsefvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 17 éves lány megtalálásának érdekében.

Szerelmévé vált a színház, Csabán is játszott Dariday Róbert

Beol
-
  20.10.19 06:55 Kultúra

Dariday Róbert színművész a napokban vehette át a Színház- és Filmművészeti Egyetem vasdiplomáját.

George és Amal Clooney megmentett egy színházat

Színház.online
-
  20.10.19 07:15 Színpad

George és Amal Clooney egy színház megmentésében segítenek, miután azt bezárták a COVID-19 járvány miatt.