Találatok: 6 hír

Igor Matovič Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel találkozik Prágában

A két miniszterelnök beszélni fog mindkét ország járványügyi helyzetéről, a kétoldalú kapcsolatokról, valamint az Európai Unió 750 milliárd eurós helyreállítási tervéről, amelyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EK) elnöke terjesztett elő május 27-én, szerdán. A hivatalos látogatás keretében Matovič a Cseh Köztársaság más…

Ingyen játszható lesz a PUBG pár napig – A játék árát is levitték

Leet
-
  Tegnap 09:30 Gaming

Első alkalommal teszik ingyenessé a PUBG-t PC-n. Az akciót a PUBG Corp. hirdette meg jó előre, ugyanis nem most, hanem jövő hétvégére szól majd az akció. Június 4-étől veszi kezdetét és egészen június 9-éig, azaz keddig tart. Az akció kizárólag a Steamen él majd, ahol az ingyenes hétvége mellett nagyobb akciót is kap majd a

Igor Matovič már jövő héten Prágába utazik

Ahogy arról korábban a Körképen beszámoltunk, Igor Matovič szlovák kormányfő az államfőhöz hasonlóan először Csehországban tesz hivatalos látogatást.   Cseh sajtóértesülések szerint a szlovák miniszterelnök már június 3-án meglátogatja Andrej Babišt Prágában, akivel idáig csak videókonferencia keretében vagy telefonon tudott…

Az állami támogatás híre több villanyautó árát is levitte

Totalcar
-
  20.05.25 06:04 Autó-motor

Összegyűjtöttük, hogy mely típusok jogosultak az akár 2,5 milliós támogatásra, és melyeknél várható árcsökkenés, hogy bekerüljenek a támogatott körbe. Egy dízel SUV helyett így már megérheti egy villanyautó!

Mivel indította Igor Sztravinszkij orosz zeneszerző egy átlagos napját?

Múlt-kor
-
  20.05.24 12:54 Kultúra

Vajon fejenállással? Esetleg hét deci almabor benyakalásával? Vagy a szomszédos bordély meglátogatásával? Ehhez hasonló, különleges történelmi kérdések százai várják Önt és társait a Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű, kvízalapú társasjátékában.

Igor Bogdanovic: Elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk, nem pedig az ellenféllel

Hosszabbítás
-
  20.05.23 10:00 Foci

A DVSC másodedzője honlapunknak nyilatkozva beszélt az újrakezdés tapasztalatairól, a zártkapus meccsekben rejlő lehetőségekről és arról, csapata hogyan készül meglepni a Ferencvárost.