„Köszi mindenkinek” – Közösségi oldalán hálálkodott a követőinek Majka

Blikk
-
 20.08.25 11:20Baleset-bűnügy

Mint ahogyan arról tegnap a Blikk is beszámolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított egy, a XII. kerületben eltűnt 14 éves fiú ügyében, aki augusztus 24-én 12 óra 30 és 13 óra 30 perc között tűnhetett el.

9 kapcsolódó hír

Előkerült az a 14 éves fiú, akiért összefogtak a sztárok

A Magyar Nemzet információi szerint egy kerékpáros keresőcsapat önkéntesei megtal

Előkerült az a 14 éves fiú, akiért összefogtak a sztárok – Kiderült, mi történt

Blikk
-
 20.08.25 09:46Baleset-bűnügy

Mint ahogyan arról tegnap a Blikk is beszámolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított egy, a XII. kerületben eltűnt 14 éves fiú ügyében, aki augusztus 24-én 12 óra 30 és 13 óra 30 perc között tűnhetett el.

Telefont loptak Nyíregyházán – A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 15010/2871/2020. bűnügyi számon lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint az eddig ismeretlen két nő 2020. augusztus 13-án 13 óra 30 perc körül Nyíregyházán az egyik áruház próbafülkéjéből…

Eltűnt 14 éves lányt keresnek a püspökladányi rendőrök

Dehir
-
 20.08.25 15:28Baleset-bűnügy

Püspökladány - A fiatal lány felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Klímaberendezéseket próbált lenyúlni egy banda

A pécsi nyomozók sikkasztás, csalás, valamint orgazdaság miatt indítottak eljárást.    Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre szombaton 10 óra 59 perckor arról, hogy a reggeli órákban pécsi telephelyének raktárából klímaberendezéseket tulajdonítottak el. A bűncselekménnyel több mint kétmillió forint kárt okoztak a sértettnek. A rendőrök a…

Három bűncselekmény, négy gyanúsított

Police
-
 20.08.24 16:05Baleset-bűnügy

Három bűncselekmény, négy gyanúsított Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság2020. 08. 24., h - 16:05 A pécsi nyomozók sikkasztás, csalás, valamint orgazdaság miatt indítottak eljárást.

Értesítse a rendőröket, ha látta ezt a férfit!

Hiros
-
 20.08.25 13:33Baleset-bűnügy

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság 03050-157/282/2020. körözési számon eljárást folytat Rácz József 62 éves helyi lakos eltűnése ügyében. A férfit 2020. július 17-én reggel látták utoljára, tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre.

Légkondiknak kelt lába

Egy férfi értesítette a rendőröket augusztus 22-én délelőtt arról, hogy a reggeli órákban pécsi telephelyének raktárából klímaberendezéseket tulajdonítottak el. A bűncselekménnyel több mint kétmillió forint kárt okoztak a sértettnek. A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy a telephely raktárosa, egy 42 éves komlói…

Elég drága légkondikat loptak egy pécsi telephelyről

Bama
-
 20.08.24 17:49Baleset-bűnügy

A pécsi nyomozók sikkasztás, csalás, valamint orgazdaság miatt indítottak eljárást.