Csáki Judit: Hegedűs D. Géza csak addig maradhat a Színművészetin, amíg Vidnyánszky jónak látja

168.hu
-
 20.08.04 08:02Színpad

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata nem fogadja el a megválasztott kuratóriumot, miután kiderült, hogy Vidnyánszky Attilát választották meg elnöknek – írtuk korábban.

14 kapcsolódó hír

Kunhalmi: az MSZP szolidáris

Demokrata
-
 20.08.04 16:15Belföld

Az MSZP szolidáris a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóival és hallgatóival – tudatta közleményben Kunhalmi Ágnes.

Megszólalt az SZFE: "Az összes kurátor közel állni látszik egy egyértelmű politikai centrumhoz"

ATV
-
 20.08.04 15:23Belföld

A Színház- és Filmművészeti Egyetem rektori tanácsadója az ATV Híradójának azt mondta, az egyetem által javasolt személyek közül senki nem került be az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjai közé, de nem kaptak magyarázatot arra, hogy ennek mi az oka.

Bekeményítettek az SZFE hallgatói: küzdenének a jelenlegi kuratórium felállása ellen

ATV
-
 20.08.03 14:49Belföld

Nem fogadja el a megválasztott kuratóriumot a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata, ezt egy Facebook-bejegyzésben tudatták. Az ATV Híradójának a HÖK tagjai azt mondták, egységesen azon a véleményen vannak, hogy valamit tenni kell az ellen, hogy ez a kuratórium felálljon, ötleteik is vannak már, ám részleteket még…

Bánsági Ildikó felmondott a Nemzeti Színházban

NLC
-
 20.08.03 18:11Bulvár

Bánsági Ildikó 2013 óta volt a társulat tagja.

A nap legfontosabb hírei – 2020.08.03.

24.hu
-
 20.08.03 19:53

Bánsági Ildikó felmondott a Nemzeti Színházban, egy családi rendezvény után 36 ember kapta el a koronavírust.

Most érkezett: felmondott a Nemzeti Színházban Bánsági Ildikó

Blikk
-
 20.08.03 16:20Bulvár

Végső elhatározásra jutott Bánsági Ildikó.

„Nyugtatás lesz és beetetés” – Csáki Judit Vidnyánszky hatalomátvételéről

HVG
-
 20.08.03 20:00Könyv

A Kaposvári Egyetem színházi tanszékének egykori vezetője felidézte, mi történt azokban a napokban, amikor a színészképző felett átvette az irányítást Vidnyánszky Attila. Csáki Judit úgy tippeli, hogy a kaposvári esethez hasonló forgatókönyv mentén fogják „leszalámizni” a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, melynek kuratóriumi elnöke lett a…

Felmondott a Nemzeti Színházban Bánsági Ildikó

RTL Klub
-
 20.08.04 18:43Bulvár

Felmondott a Nemzeti Színházban Bánsági Ildikó. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő egyelőre nem indokolta a döntését. A 168 órának annyit mondott: egyre átláthatatlanabb dolgok történnek a színésztársadalomban és nála betelt a pohár. Közben a Színművészeti Egyetemre felvett leendő elsősök videóüzenetben tiltakoznak az…

SZFE: Huszonhét nap, ezernyi kérdés

Népszava
-
 20.08.04 06:20Vélemény

Kevesebb mint egy hónappal az alapítványi átalakulás előtt, szinte semmit sem tudni, miként működik majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Többen távoztak, a tiltakozók száma egyre több.

Teátrum az egész világ

Hírklikk
-
 20.08.04 18:52Belföld

Bánsági Ildikó – mint arról mi is beszámoltunk – felmondott a Nemzeti Színházban. A Kossuth-díjas művésznő egyelőre nem indokolta meg a döntését, mint mondta, kell még néhány nap, ameddig részletesebben is kifejti távozásának okait.

Hála Vidnyánszkyéknak, már a harmadik alabárdosnak is meg kell felelnie ideológiailag

Klubrádió
-
 20.08.04 11:40Vélemény

Csáki Judit szerint a színházi szakmában eddig nem nézték a harmadik alabárdos (vagy akár Hamlet) politikai nézeteit, most már nézik, hála Vidnyánszky Attiláéknak.

„Vidnyánszky ekkor megszólalt, hogy nem Mohácsi indít osztályt, hanem ő”

Magyar Hang
-
 20.08.04 10:16Belföld

Így emlékszik vissza Csáki Judit volt tanszékvezető arra, hogy tette be Vidnyánszky a Kaposvári Egyetemre a lábát.

Bánsági Ildikó színésznő felmondott a Nemzeti Színházban, későbbre ígér magyarázatot

Mérce
-
 20.08.03 14:56Kultúra

Egyelőre nem tudni, hogy távozása összefüggésben van-e azzal, hogy a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumának elnöke.