Senkiházi, nemzetáruló, legalja: Kövér keményen kiosztotta Gyurcsányt

ATV
-
  19.11.11 05:10 Belföld

Pitiáner, senkiházi nemzetárulónak nevezte Gyurcsány Ferencet Kövér László. Az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozott, és a többi között azt mondta: Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik, és szerinte kevés több kárt okozó figurája volt a XX. és XXI. századi magyar történelemnek, mint…

23 kapcsolódó hír

Kövér László megvédte Borkai Zsoltot, szerinte Horn Gyula hazaáruló volt, Gyurcsány Ferenc pedig pitiáner senkiházi, …

168 Óra Online
-
  19.11.10 08:25 Belföld

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kövér László szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés több kárt okozó figurája volt a XX. és a XXI. századi magyar történelemnek.

Kövér: „A magyar baloldal mindig hajlamos volt arra, hogy a saját népe ellen szövetkezzen”

888
-
  19.11.10 10:17 Belföld

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kövér László Borkai Zsoltról: "nem egy teljesítmény nélküli, senkiházi nyikhajról van szó"

ATV
-
  19.11.10 08:53 Belföld

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kövér László: „Gyurcsány egy pitiáner, senkiházi nemzetáruló, Borkai csak botlott”

Szeretlek Magyarország
-
  19.11.10 11:43 Belföld

A házelnök szerint a győri polgármester által elkövetett erkölcsi kisiklás nem mérhető össze a DK elnökének bűneivel.

Kövér: Gyurcsány pitiáner, senkiházi nemzetáruló, Borkai csak botlott

HVG
-
  19.11.10 10:20 Belföld

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kövér László szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés több kárt okozó figurája volt a XX. és a XXI. századi magyar történelemnek.

Kövér: Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik

Lokál
-
  19.11.10 08:19 Belföld

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kövér László: Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik

Magyar Nemzet
-
  19.11.10 08:14 Belföld

Az Országgyűlés elnöke szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés több kárt okozó figurája volt a huszadik és a huszonegyedik századi magyar történelemnek.

Kövér: Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik

Mandiner
-
  19.11.10 09:53 Belföld

Horn Gyula egy grál lovag volt Gyurcsány Ferenchez képest, a baloldal pedig mindig hajlamos volt a saját nemzete ellen politizálni, sajnos erre példa a Momentum Kövér László szerint. A házelnök a Kossuth Rádióban megvédte Borkai Zsoltot, akinek van teljesítménye.

Kövér: Gyurcsány a magyar politikai élet legalja

HírTV
-
  19.11.10 09:41 Vélemény

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kövér Borkai szexbotrányát a "magánbűnök körébe tartozó erkölcsi botlás"-nak nevezte

Propeller
-
  19.11.10 07:54 Belföld

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kövér László szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés több kárt okozó figurája volt a huszadik és a huszonegyedik századi magyar történelemnek. A házelnök a politikát érdekes…

Kövér László: Gyurcsány egy pitiáner, senkiházi nemzetáruló

Hírklikk
-
  19.11.10 07:40 Belföld

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kövér Lászlónál szétgurult a gyógyszer: elhunyt magyar miniszterelnököt becsmérel, csak hogy mossa a szennyest

HírHugó
-
  19.11.10 11:17 Vélemény

A Fidesz vergődése különösen szórakoztató a győri botránypolgármesterük kapcsán. Kövér László olyan mélységbe süllyedt a botrány mosdatása során, amely még Fidesz-mércével is a béka fertálya alatt van: már egy elhunyt magyar miniszterelnököt mert a szájára venni. Az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című…

Kövér: Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik

Promenad
-
  19.11.10 08:27 Színes

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kövér: Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik

Felvidék.ma
-
  19.11.10 16:06 Határtalan

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kövér László szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés kártékonyabb figurája volt a huszadik és a huszonegyedik századi magyar történelemnek. A házelnök a politikát érdekes műfajnak…

A baloldal mindig hajlamos volt arra, hogy a saját nemzete ellen szövetkezzen

Demokrata
-
  19.11.10 08:07 Belföld

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kövér segít tisztán látni: elárulta mi a különbség az őszödi beszéd és Borkai szexbotránya között

Magyar Narancs
-
  19.11.10 13:11 Vélemény

A házelnök szerint Gyurcsánynál több kárt okozó ember nem nagyon volt a 20. és 21. századi magyar történelemben.

Kövér László szerint Gyurcsány egy nemzetáruló kommunista!

OLKT
-
  19.11.10 09:58 Belföld

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kövér László szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés több kárt okozó figurája volt a huszadik és a huszonegyedik századi magyar történelemnek. A házelnök a politikát érdekes műfajnak…

Kövér László: Borkai dicsőséget szerzett Magyarországnak

Debreceni Nap
-
  19.11.10 09:51 Belföld

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kövér László szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés több kárt okozó figurája volt a huszadik és a huszonegyedik századi magyar történelemnek. A házelnök a politikát érdekes műfajnak…

Kövér: Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik

BorsOnline
-
  19.11.10 09:48 Belföld

- Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kövér László: Borkai Zsolt nem egy teljesítmény nélküli, senkiházi nyikhaj

Magyar Hang
-
  19.11.10 09:40 Belföld

Erkölcsi botlásról és következményekről beszélt a házelnök.

Kövér: Gyurcsány a politikai élet legaljához tartozik

Gondola
-
  19.11.10 08:51 Belföld

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik - jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kövér László: Gyurcsány a magyar politikai élet legaljához tartozik

Origo
-
  19.11.10 08:00 Belföld

Pitiáner, senkiházi nemzetárulónak titulálta a DK elnökét.

Kövér: Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik

SzegedMa
-
  19.11.10 07:15 Belföld

Az Országgyűlés elnöke szerint kevés több kárt okozó figurája volt a huszadik és a huszonegyedik századi magyar történelemnek.