Szíria hírek

Ország › Szíria

Ankara és Moszkva már közösen járőrözik a török-szír határon

19.11.02 09:31

Oroszország megkezdte a közös járőrözést a törökökkel, az északkelet-szíriai határövezetben, az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint. Ankara és Moszkva egyezményét követően a járőrök mintegy 7 kilométer mélyen hatolnak be a…

53 katonát gyilkoltak meg az Isis terroristái Maliban

19.11.02 08:55

Még mindig komoly pusztítást tud okozni az Iszlám Állam, annak ellenére is, hogy Abu Bakr al-Bagdadit, a csoport vezetőjét október 26-án, egy amerikai rajtaütés során megölték, a terrorszervezet pedig erősen visszaszorult Irak és Szíria területén.

Jól jött ki végül Trump a szíriai bonyodalomból

19.10.31 12:37

Felgyorsultak az események Szíriában: míg pár hete ijesztőnek tűnt, hogy az amerikai erők távoznak a szíriai kurd térségből, mostanra nagyhatalmi megoldás alakult ki, ráadásul az Iszlám Állam bujkáló vezetője is meglett.

Újabb tüntetést szerveztek Putyin ellen

19.10.30 19:21

Az LMP a Blaha Lujza téren akciózott, a fő téma a paksi atomerőmű bővítése és az ezzel kapcsolatos orosz-magyar megállapodás volt. A párt Facebook-oldalán közvetítette az akciót.

Ma fogadja Orbán Viktor Vlagyimir Putyint

19.10.30 16:37

Az orosz elnök egyáltalán nem elszigetelt világpolitikai vezető, mint ahogy azt az ellentábor sulykolja – írja az Origo.

A(z) "Szíria" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Ország

Erdogan: Az Eu-nak több és gyorsabb segítséget kell nyújtania a szíriaiaknak

Erdogan mindezt pénteken Isztambulban jelentette ki Angela Merkel német kancellárral tartott sajtótájékoztóján.

Nagyvilág

A német hadsereg újrakezdte a kurd erők kiképzését Észak-Irakban

A német katonák az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalíció részeként vannak jelen Irakban.

Ország

Nőtt a törökországi földrengés halálos áldozatainak száma

Eddig 31-en vesztették életüket és több mint 1600-an sérültek meg a pénteki törökországi földrengésben.

Közélet

Európa Tanács: újabb előrehaladást ért el Magyarország

Újabb előrehaladást ért el Magyarország a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem terén.

 

Kategória ajánló