Magyar Nemzet hírek

Márka › Magyar Nemzet

Petíció indult Iohannis nemzetközi kitüntetésének visszavonásáért

20.05.25 09:58

Állampolgári kezdeményezés indult annak megakadályozására, hogy Klaus Iohannis román államfő megkaphassa a Károly-díjat – közölte pénteken honlapján a Magyar Nemzet. A napilap cikke szerint a CitizenGo platformon indított kampány támogatókat…

Megkezdték az előkészületeket két új katonai középiskola megépítésére

20.05.24 12:09

Komoly előkészületek indultak el a két új katonai középiskola megépítésére Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron – tudta meg a Magyar Nemzet.

További adókönnyítéseket javasolnak a kormánynak a szakértők

20.05.21 12:52

A kormányzat eddig meghozott mikro- és kisvállalkozásokat segítő adózási intézkedéseivel kapcsolatosan készített javaslat-csomagot.

Alkotmánybíróságig ment az Ute címerügyben

20.05.21 08:43

A legmagasabb bírósági fórumhoz fordult az Újpesti Torna Egylet a futballklub arculati elemeinek, jellemző színeinek, címerének megváltoztatása miatt – írja a Magyar Nemzet.

Kiderült: ennyi pálinkát főzött tavaly a magyar

20.05.20 11:22

A korábbi évekhez képest tavaly kevesebb pálinkát főztek a gazdák és a megrendelők cefréjéből az ország bérfőzdéi – írta a Magyar Nemzet.

Emelkedhet a magyar kiskereskedelem

20.05.18 09:46

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a március második felétől visszaeső fogyasztás az áprilisi mélypont után, a május eleji biztató kezdettel fokozatosan egyre bővül, és az év második felére visszaerősödhet a piac - írta a…

A(z) "Magyar Nemzet" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Márka

Uniós pénzek: itt a lista, mely programokra érkeznek

A korábbi évekkel szemben több változás is érinti az európai uniós támogatások felhasználását. A források becsatornázásával a 2022-es költségvetés tervezete is számol. Több programban is megnyílik az út a pénzek lehívása előtt, ami a…

Kultúra és szórakozás

Nemzet sportolója: eldőlt, hogy ő lesz a befutó?

Monspart Sarolta halála után nem kizárt, hogy a négyszeres világbajnok asztaliteniszező, Jónyer István kerül a társaságba.

Tudomány

NAV: Kérni kell a késedelmi pótlék törlését

A késedelmi pótlék felszámítása automatikus, ezért kell a törlést külön kérni. Azoknak, akik a koronavírus-járvány miatt nem tudják határidőben teljesíteni bevallási, beszámolási és adófizetési kötelezettségüket, és kérelmezik a…

Esemény

Több mint háromszázezer Pfizer érkezett

A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője elmondta, hogy korlátozott mennyiségben lehet még foglalni Szputnyik és AstraZeneca-oltásokat az időpontfoglalóban, és még kevés Pfizert is annak, akik Sms-t kapott. A…

 

Kategória ajánló