Hajléktalanság hírek

Közélet › Hajléktalanság

Döntöttek: Hiába javasolta Karácsony, mégsem lehet hajléktalanokat elhelyezni fővárosi idősotthonokban

19.11.27 12:19

A testület leszavazta az idős otthonok bevonását a téli hajléktalanellátásba. A képviselők külön szavazással – 11 igennel, 20 nem ellenében, egy tartózkodás mellett – nem támogatták az előterjesztésnek azt a pontját, amely szerint felmérték volna,…

Minden ötödik hajléktalan állami gondozott gyerek

19.11.22 00:07

A törvény szerint minden 12 év alatti gyereket nevelőszülőnél kellene elhelyezni, az ő hiányukban azonban harmaduk még mindig gyermekotthonban lakik – hívja fel a figyelmet az SOS Gyermekfalvak magyarországi alapítványa a gyermekjogok…

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe Pozsonyban

19.11.20 11:34

Idén november 19-én is teljesen megtelt a pozsonyi Kék templom, ahol a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség szervezésében évente magyar szentmisével ünneplik a Pozsonyhoz is kapcsolódó, köztiszteletnek örvendő, az irgalmasság cselekedeteit…

Fejleszti a hajléktalanszállókat a főváros

19.11.19 07:54

Több tízmillió forintot különítene el a hajléktalanszállók színvonalának emelésére a főváros - erről Misetics Bálint, a Város Mindenkié csoport aktivistája beszélt a Népszavának.

Huszonnégy órán át a szegényekért

19.11.17 18:16

Huszonnégy órás akciót szervezett a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete november 17-én, a szegények világnapján. A maratonhoz ötvenhat önkéntes csatlakozott, az éjszaka folyamán szendvicset, meleg teát, takarókat vittek a…

Egy szlovák temetkezési vállalkozó megölt egy hajléktalant az udvaron, hogy ne hagyja el a felesége

19.11.16 17:21

A szlovák Jozef K. nem tudott beletörődni, hogy felesége el akar tőle válni, ezért úgy próbált meg nyomást gyakorolni rá, hogy megölt egy hajléktalant - írja a Paraméter. A gyilkosság a poprádi járásbeli Šuňaván történt még szerdán, az elkövetőt pénteken…

Csak normális hétköznapokra vágynak a kunyhólakó hajléktalan emberek

19.11.14 14:28

Különböző utak vezették a budapesti vagy környéki erdőkbe azokat a hajléktalan embereket, akik saját maguk építette kunyhóba költöztek életük egy pontján. Most egy interjúkötetében beszélik el élettörténeteiket.

A(z) "Hajléktalanság" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Kapcsolódó témák

Közélet

Súlyosan bántalmazott egy nőt egy orosházi férfi

Rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt kezdeményezte az Orosházi Járási Ügyészség egy 52 éves orosházi illetőségű, de hajléktalan életmódot folytató férfi letartóztatását. A férfi 2020. február 11-én délután az értékeinek…

Közélet

Brutálisan beállt az M0-s, több kilométeres a dugó

Torlódás alakult ki az M0-s autóúton Budapest XXIII. kerületének térségében, mert egy teherautó szalagkorlátnak ütközött hétfő reggel - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Közélet

A kormány még mindig nem hajlandó fizetni a gyöngyöspatai romáknak: ezt tervezik csinálni helyette

A tegnapi tüntetés ellenére sem gondolja úgy a kormány, hogy ki kéne fizetnie a bírói ítélet által jogerősen meghatározott kártérítést. Képzés formájában kell a kártérítést nyújtani azoknak a Gyöngyöspatán élő roma diákoknak, akiknek a…

Magyar település

Itt adhatunk vért a héten Mohácson és a megyében

Mohácson és Baranyában a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat a héten:    Pécs, PTE ÁOK (Szigeti út 12.) február 24. 10:00-14:30Kölked, Önkormányzat (II. Lajos u. 2.) február 25. 9:00-12:00Orfű,…

 

Kategória ajánló