Gyurcsány Ferenc hírek

Politikus › Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány: Kövér Lászlót nincs miért tisztelni

20.05.04 17:39

Gyurcsány Ferenc „náci”, illetve „sztálinista” beszédmódnak nevezte, hogy az ellenzéki képviselők nem a hazájukat szolgálják.

Már több ezren tiltakoznak Csepelen Karácsonyék hajléktalanszállója ellen

20.05.04 15:43

525 ezer vírusteszt érkezett egy hét alatt az országba, így már több mint 2 millió teszt van az országban, és több mint egymillióra van még szerződés - mondta Szijjártó Péter az Országgyűlésben. Ha annyira érzékenyek a stílusra, akkor mikor fognak elnézést…

Gyurcsány: 2014 óta nem szabadok és nem tisztességesek a választások Magyarországon

20.05.01 23:13

Május elseje kettős ünnep, a hagyományos munkásünnep mellett az uniós csatlakozás ünnepe is, de ilyen értelemben kettős csalódás is. Erről Gyurcsány Ferenc beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Még jó, hogy ma nem Gyurcsányék vannak kormányon

20.05.01 14:55

„Gyurcsányék válsághelyzetben mindig a megszorításokhoz nyúltak”, az ő receptjük az volt, hogy el kell venni az emberektől a pénzt. Az Orbán-kormány az ellenkező irányban indult el 2010-ben. „Mi nem elvettünk, hanem adtunk”. Segély helyett munkát, tisztes…

A(z) "Gyurcsány Ferenc" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Politikus

Kocsis Máté: Gyurcsány ül Brüsszelben, olvasgatja a tegnapi álhíreket és hazaüzenget

„A baloldal emberéletekkel játszadozott volna, miközben itt a járvány harmadik hulláma”.

Közélet

Auschwitzig fut az egykori DK-s politikus

A DK korábbi szegedi választókerületi alelnöke azt tervezi, október 2-án a budapesti Dohány utcából indulva elfut Auschwitzig. Orosz Gábor története zsidóságról, politikáról, közéletből való kijózanodásról, ultrafutásról.

Politikus

Kósa megint alkotott – csak posztolta a képeket a Facebookra, ahol éppen a piacon szinte senki nem is hord maszkot

Mostanában ez a sokadik baklövése a fideszes vezérnek, vajon mikor szólnak már neki, hogy ne halmozzon hibát hibára. A járvány harmadik hullámának tombolása közben, pár napra attól, hogy bezárjon az ország, azon a napon,…

Életmód

Gulyás Gergely: Jövő szerdáig további 400 ezer embert tudnak beoltani

Kisebb zavarok egy ekkora logisztikai akciónál lehetnek, de összességében Magyarország már most is második az EU tagállamai között az oltási rangsorban, és az a cél, hogy az elsők legyünk – mondta a miniszter a…

 

Kategória ajánló