Gyámügy hírek

Közélet › Gyámügy

Gyermekvédelmi értekezlet Dunavecsén

19.08.07 21:48

Gyermekvédelmi értekezlet Dunavecsén Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság2019. 08. 07., sze - 10:42 A megyei és a helyi rendőrök, illetve a város intézményeinek vezetői a gyermekek védelmének témájában tartottak…

Dübörög az Ágota Tábor

19.07.29 10:39

Számtalan színes programmal folytatódik az Ágota tábor, a ,,Tíz napos mennyország", az ország minden részéből érkezett több mint félezer résztvevő számára Doboz-Szanazugon, ahol gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket látnak…

Rendőrök és gyámügyisek vitték el a két fiát a MOM-tűzben meghalt kislány anyjától

19.06.29 13:14

Az asszony azt mondta, addig nem temeti el a kislányát, amíg nem lesz újból együtt a család. A szomszédok szerint már korábban is problémák voltak velük.

Elvitte a gyámügy a MOM-tűzben meghalt kislány két testvérét

19.06.28 12:47

Elvette a gyámügy annak az anyának két kiskorú fiát, akinek 8 éves lánya hétfőn halt meg a MOM Sportközpont tetején keletkezett bódétűzben – tudta meg a Blikk. Az anya a Blikknek azt mondta, a gyerekeknek öt percük volt összepakolni, és már el is…

A(z) "Gyámügy" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Kapcsolódó témák

Közélet

A gyermekvédelmi hálózatot erősíti majd a nevelőszülői gyed

A gyermekvédelmi hálózat megerősítésének egyik fontos elemeként jövőre bevezetik a nevelőszülői gyedet - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Nógrád megyei…

Közélet

A gyermekvédelmi hálózatot erősíti majd a nevelőszülői gyed

A gyermekvédelmi hálózat megerősítésének egyik fontos elemeként jövőre bevezetik a nevelőszülői gyedet - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Nógrád megyei…

Ország

17 éves lányokat raboltak ki Kecskeméten

A nyomozók két román állampolgárt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint fiatal lányokat támadtak meg Kecskeméten.

Közélet

Jankovská tagad, az OĽaNO és az SaS a Smeres államtitkár leváltását követeli

Ma reggel 9 órától egész napos tüntetés kezdődik Monika Jankovská leváltása érdekében. Az igazságügyi minisztérium államtitkárának mobilját az elmúlt napokban kobozta el a rendőrség, mivel azzal gyanúsítják őt, hogy…

Kapcsolódó lap.hu oldalak

       

      Kategória ajánló