Gabona hírek

Gazdaság › Gabona

Hogy nézne ki a marsi növénytermesztés?

19.10.18 19:03

Várhatóan az energiában és vitaminban gazdag burgonyával kezdünk majd, de nő majd bab és borsó, valamint gabona, paradicsom, zsázsa és rozs is.

Már Az Egyiptomiak Is Ették, De Ma Is Csodás: A Sütőtökös Pite

19.10.16 19:12

A roppanós-vajas piték története évezredes, felhasználásuk pedig a lehető legszínesebb világszerte. A források már jóval időszámításunk előtt megtalálták a nyomát a gabonaőrleményből készült tésztáknak: sumer és egyiptomi feljegyzések is…

Olcsón is lehet egészségesen enni

19.10.14 11:02

Akit érdekel szívének egészsége, az több fehér húst, halat, teljes kiőrlésű gabonát, zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt, ez viszont jóval többe kerülhet, mint az egészségtelen koszt. Amerikai kutatók szerint olcsón is lehet egészségesen enni.

Baleset miatt lezárták az M1-es mindkét oldalát Óbarok közelében

19.10.07 14:00

Összeütközött kilenc jármű kedd reggel az M1-es autópálya 46. kilométerénél, Tatabánya és Óbarok között, ezért mindkét irányban lezárták a pályát – közölte a rendőrség a honlapján. A közlemény szerint a Budapest és a Győr felé vezető…

Búzából bőven jut exportra is, de almából átlag alatti termés várható idén

19.10.07 07:07

Megviselte a szeszélyes időjárás mezőgazdaságunkat. A több hónapnyi aszályos időszakot különösen csapadékos május követte. Ezek az esők némileg javítottak az idei terméshozamokon. A Summa adásából kiderült, hogyan alakult idén a főbb…

Ismét adakoztak a gazdák

19.10.04 10:28

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) idén minden eddiginél szélesebb körben indította el országosan a Magyarok Kenyere Program 15 millió búzaszem…

Sajtízű sajt

19.09.28 17:22

Fontos a felvilágosítás, leginkább azért, hogy a valódi tejet ne keverje senki a mandula-, szója- és más gabonaalapú italokkal vagy más hasonló készítményekkel.

Fontos lenne a világpiacra is kijuttatni a magyar pálinkát

19.09.27 13:38

Fontos célkitűzés, hogy a legjobb magyar pálinkák ott legyenek a világ vezető piacain - jelentette ki az Agrárminisztérium (Am) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (Omék).

A(z) "Gabona" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Kapcsolódó témák

Gazdaság

Csökkenő hústermelés, gabona boom 2019-ben

Kevesebb állati fehérje és banánbetegség - FAO elemzés a világkereskedelmi trendekről.

Gazdaság

Az agráriumban a generációváltás számos feladattal jár

Generációváltáshoz érkezett harminc év elmúltával az agrárium, ez számos feladatot ró mind a fiatal gazdászokra, mind a jogalkotókra - erről beszélt előadásában az agrárminiszter pénteken Csornán, az Első…

Ország

Megvédte világbajnoki címét a kick-boxos Rákóczi Renáta

Sikerrel védte meg profi kick-box világbajnoki címét Rákóczi Renáta. A magyar klasszis a budapesti TEK Gálán a WAKO világszervezet profi full-contact világbajnoki övéért rendezett mérkőzésen legyőzte az ukrán Antonina Oszeckát …

Megye

Itt nézheti élőben a Jagodina - DVSC-Schaeffler EHF-kupa visszavágót

Debrecen - A Loki Jagodina elleni EHF-kupa selejtezőjének szombat esti visszavágója élőben látható 19 órától a Debrecen Televízióban, a Médiacentrum Debrecen applikációján és a Dehir.hu-n.

 

Kategória ajánló