Erkel Ferenc hírek

Ismert személy › Erkel Ferenc

Kifestették a várat, amint lehet, nyitnak az attrakciók

20.05.08 17:44

Megfelelő óvintézkedések mellett ismét megnyitotta kapuit a gyulai Almásy-kastély kávézója és ajándékboltja a napokban – jelentette be a helyszínen megtartott pénteki sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester és Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel…

A Ladics-ház kincsei

20.04.30 12:06

    A “Maradj otthon!” mozgalomhoz kapcsolódó, most induló sorozatunk első részében Liska András régész, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője a gyulai Ladics-ház legrégebbi bútorát mutatta be. A felvételeken látható szekrény, az…

Szörényi Levente 75 éves

20.04.26 07:12

Ma hetvenöt éves Szörényi Levente Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, a beatkorszak emblematikus alakja, az Illés, majd a Fonográf együttes gitáros-énekese, számos rockopera, köztük az István, a király zeneszerzője.

A kastélyhoz zöldítik Gyula többi kiállítóhelyét

20.04.22 11:25

Az energiafelhasználás minimalizálása, s ahol lehet, alternatív energiaforrások alkalmazása – röviden így összegezhető az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kötelékébe tartozó intézmények működtetésének elve. A gyulai kiállítóhelyeket, a múzeumot és a…

A vegyeskar tagjai és a gyermek karatésok is önállóan gyakorolnak

20.04.20 09:37

Tovább nézelődünk, hogyan dolgoznak ebben a rendkívüli helyzetben a gyulai művház csoportjai. Ezúttal az Erkel Ferenc Vegyeskarra, valamint a gyermekek részére tartott karate foglalkozásra kérdeztünk rá: ők mivel ütik (rúgják) el, illetve hogyan töltik az…

Két limitált, sorszámozott Vasarely-nyomat is található a gyulai múzeumban

20.04.17 07:25

Mint ismeretes, az Erkel Ferenc Múzeum szakemberei a Kohán-hagyaték, az egykori városi képtár, valamint a múzeum képzőművészeti gyűjteményét egyaránt dokumentálták. Utóbbi több, mint ötszáz tételből álló anyagából a legrégebbi a…

Vasarely-nyomatok a gyulai múzeumban

20.04.08 13:11

  „A végsőkig leegyszerűsített, stilizált kilenc figura horizontálisan, az elő- és a középtérbe komponált csoportja. Fehérrel, kékekkel, lilákkal, szürkékkel, fekete kontúrokkal fogalmazva.” „Kék, vörös és zöld axonometrikusan ábr. kockákon…

Nem marad tétlen a gyulai Erkel Ferenc Múzeum a kényszerszünet alatt

20.03.30 10:29

A gyulai Erkel Ferenc Múzeum képtári anyagának minél szélesebb körű digitális elérhetősége és kutathatósága a célja annak a revíziós munkának, amelyet a kényszerű zárva tartás idején végeznek el a közgyűjteményt is működtető Erkel…

Ez a suli látja el az ügyeletet a kerületben

20.03.19 18:46

A belső-pesti tankerület tájékoztatása szerint az Erkel suli látja el gyermekek, tanulók kiscsoportos felügyeletét - március 27-éig, munkanapokon 8 és 17 óra között:Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános IskolaTel: 06-1-342-8340E-mail:…

A(z) "Erkel Ferenc" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Kapcsolódó témák

Ismert személy

Láttad már ezt az 52 éves fotót Presser Gáborról?

Ma ünnepli 72. születésnapját Presser Gábor Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas  előadóművész, zeneszerző. Felcsaptuk a fotóalbumot és megkerestük a kedvenc fotóinkat a magyar slágergyárosról.

Kultúra és szórakozás

Digitális iskolai múzeumi órák június 4-én

A nemzeti összetartozás napján, június 4-én ismét digitális iskolai múzeumi oktatási napot szervez a Mozaik Múzeumtúra és a Felelős Szülők Iskolája: a DEMÓ 2 névre hallgató programban több mint húsz múzeum vesz részt. A…

Közélet

Szarka Tamás: június 4-én szóljon a nemzeti összetartozás himnusza világszerte! (videó)

A tavalyihoz hasonlóan idén is arra buzdítanak mindenkit, énekeljük közösen a Kézfogást!

Kultúra és szórakozás

Így indul újra a színházi élet Szatmárnémetiben

Szatmárnémetiben szabadtéri előadásokkal indul újra a színházi élet, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat két szabadtéri színpadon is készül előadásokat bemutatni - közölte hétfőn az erdélyi teátrum.

 

Kategória ajánló