Emmi hírek

Közélet › Emmi

Dokumentumfilm nyerte a Hét Domb Filmfesztivál fődíját

20.10.11 03:09

A Száraz Eszter rendezte, Emmi néni csodálatos élete című dokumentumfilm nyerte el a fődíjat és az azzal járó félmillió forintot a IV. Hét Domb Filmfesztiválon – tájékoztatták az eredetileg a Baranya megyei Komlóra szervezett, de a pandémia miatt online…

Érettségi: így vizsgázhatnak azok, akik tavasszal a járvány miatt visszaléptek

20.10.09 08:04

Nem muszáj most bepótolni az érettségit azoknak, akik tavasszal a járványhelyzet miatt visszaléptek a vizsgától. Aki még mindig fél az esetleges fertőzéstől, 2021 májusában is próbálkozhat - tudta meg a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások…

Kásler: két egészségügyi dolgozó halt meg koronavírus miatt

20.10.08 19:51

A koronavírus-járvány természete megváltozott: a terjedés közösségeken belül történik, ami azt is jelenti, hogy lényegesen nehezebb kontrollálni - mondta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a Spirit FM műsorában. A fertőzöttek…

Segítenek a rászorulóknak

20.10.07 11:35

További 46,5 milliárd forinttal támogatja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását a kormány.

Tehetségkutatás a műszaki innovációhoz

20.10.06 08:46

A Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával szervezi a 30. Ifjúsági…

A(z) "Emmi" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Közélet

Emmi: az őszi szünetben is biztosított a rászoruló gyermekek étkezése

Budapest – Az őszi szünetben is napi egyszeri meleg ételt kaphatnak a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű családban élő gyerekek az őszi szünetben, az október 26. és 30. közötti munkanapokon.

Nagyvilág

Vuelta: vasárnap nem megy át a mezőny Franciaországba

A koronavírus-járvány terjedése miatt a francia hatóságok visszavonták a Vuelta a Espana kerékpáros-körverseny szervezőitől az engedélyt arra, hogy a karaván vasárnap átkeljen a határon, és a szakasz a híres Tourmalet-hegyen…

Közélet

Hujber Feri visszatért, de máris összeomlott

A Bors szúrta ki, hogy a Konyhafőnök VIP új szériájának szereplői között ott van hófehér hajjal, a tavasszal kámforrá vált Hujber Ferenc. Többször elhagyta Magyarországot, Londonban pincérkedett, miután idehaza elmondta, nem…

Tudomány

Vuelta: vasárnap nem megy át a mezőny Franciaországba

A koronavírus-járvány terjedése miatt a francia hatóságok visszavonták a Vuelta a Espana kerékpáros-körverseny szervezőitől az engedélyt arra, hogy a karaván vasárnap átkeljen a határon, és a szakasz a híres Tourmalet-hegyen…

 

Kategória ajánló