Bérminimum hírek

Gazdaság › Bérminimum

Mutatjuk, mennyi lakás épült tavaly Magyarországon

19.02.21 13:22

Tavaly 17 681 új lakás épült, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben - jelentette pénteken a Központi…

KSH: 11,3 százalékkal nőtt az átlagkereset 2018-ban

19.02.21 10:52

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

Most derül ki, hogy sokkal magasabb is lehetne a minimálbér

19.02.18 07:22

Egymás után jelentik be a nagyobb cégek idei béremelési terveiket, köztük a nagy élelmiszerkereskedelmi láncok, ahol jellegzetesen sok minimálbéres, vagy ahhoz közeli állás akad. Nos, a számok igencsak elszakadtak a hivatalos kötelező…

Érkeznek a megemelt fizetések a számlákra

19.02.05 14:37

Tavaly állapodtak meg a szociális partnerek arról, hogy 2019-ben nyolc százalékkal nő a két kötelező legkisebb kereset, ezt követően további nyolc százalékkal lesz magasabb az összeg 2020-ban.

Magyarországon a vállalati dolgozók 42 százaléka dolgozik minimálbérért

19.01.07 09:14

Magyarországon a vállalati szektorban a munkavállalók több mint 42,4 százaléka, vagyis 879 ezer ember a minimálbért vagy a garantált bérminimumot kapja – ismerteti a Portfolio a Pénzügyminisztérium elemzését. 21,4 százalék, vagyis…

Hogyan változik a minimálbér és garantált bérminimum 2019-ben?

19.01.07 08:50

Hatályba lépett az idei kötelező legkisebb munkabért tartalmazó kormányrendelet, aminek értelmében 8 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege is.

Bérek: Hamarosan a románok is lehagynak minket

19.01.05 07:08

Jövőre 149 ezer forint lesz a bruttó minimálbér, a garantált bérminimum pedig 195 ezer forintra nő. A 2017 óta tartó emelések célja hazánk bérfelzárkózása a régiós országokhoz. Az előrejelzések szerint a lemaradásunk jelentősen csökkenni fog, de…

Kétéves bérmegállapodás – Adóváltozások

19.01.02 18:26

A néhány napja kötött kétéves minimálbér és garantált bérminimum megállapodás jelentőségét a korábbi, hatéves megállapodáshoz hasonlította és annak folytatásaként emlegette a pénzügyminisztérium államtitkára újévi sajtótájékoztatóján. Bodó Sándor…

A(z) "Bérminimum" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Kapcsolódó témák

Gazdaság

Nagyobbat nőhet a minimálbér, mint eddig tervezték - Magyar Nemzet

A várt nyolc-nyolc százaléknál jóval nagyobb mértékben emelkedhet jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum, mivel a tavaly megkötött, 2020-ra is érvényes egyezség újratárgyalásának feltételei várhatóan adottak lesznek. Az…

Gazdaság

Ellenzéki ül fideszesek helyére több fővárosi cégnél

A BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságának tagja lesz Vágó István. Az egykori televízióst pártja, a Demokratikus Koalíció jelölte a posztra. Rajta kívül is tucatnyi fővárosi cégnél váltják a fideszes tagokat az ellenzék emberei.…

Esemény

NAV: Lehetőségek az eva után

Az egyszerűsített vállalkozói adó, közismertebb nevén az eva 2020. január 1-jén megszűnik.

Közélet

Szijjártó Péter: A magyar gazdaságban dimenzióváltás zajlik

A magyar kormány meghozta a szükséges döntéseket, hogy a fő irányt immár ne a munkahelyek száma, hanem a munkahelyek által képviselt technológiai színvonal jelentse.

Kapcsolódó lap.hu oldalak

       

      Kategória ajánló