Belügyminisztérium hírek

Közélet › Belügyminisztérium

Újabb támogatással erősíthetik meg az omladozó szajlai támfalat

19.07.25 14:54

Újabb hatmillió forintból folytatódik a római katolikus templomhoz vezető támfal megújítása. Vincze Imréné polgármester elmondta, hogy a teljes helyreállításhoz szükséges forrásért a Belügyminisztériumhoz pályáztak sikeresen.

Újabb rendőröket rúgtak ki a hamis vád alapján letartóztatott orosz oknyomozó ügyében

19.07.19 11:00

A kábítószerrel való üzérkedéssel hamisan megvádolt Ivan Golunov tényfeltáró újságíró júniusi letartóztatása ügyében a héten újabb négy moszkvai rendőrt bocsátottak el. Korábban már több más embernek is távoznia kellett a sajtószabadság tekintetében…

Drasztikusan terjed ez a rendszám a magyar autókon

19.07.18 08:36

Idén júniusban a Belügyminisztérium adatai szerint 547 autóval nőtt, így elérte a 12 983-at a környezetkímélő járművekre kiadott zöld rendszámok száma Magyarországon.

Vádat emeltek egy Boszniába visszatért dzsihadista ellen

19.07.16 09:51

Cufurovic 2014-ben szökött Szíriába, és az Interpol vörös körözési listájára is felkerült. Boszniát valószínűleg hamis dokumentumokkal hagyta el.

Közel 13 ezer autón van már zöld rendszám

19.07.15 18:12

Ezen autók fele még a fővárosban lett regisztrálva, de folyamatosan nő a más régiókban lévő környezetkímélő autók száma is.

Kerítést építene Róma

19.07.15 17:39

Matteo Salvini olasz belügyminiszter nemrég jelezte, hogy kész egy fizikai akadályt felállítani a szlovén határon, amennyiben nem ér célt a közös határvédő akció.

Remišová: Az NKÚ vizsgálja meg a személyi számok eltörlésével kapcsolatos tendert

19.07.08 20:06

Az alakulóban lévő Az Emberekért (Za ľudí) párt indítványozza, hogy az Állami Számvevőszék (NKÚ) vizsgálja meg a tendert, melynek keretében a személyi számokat fokozatosan felváltaná a természetes személyek azonosító száma. Veronika…

A(z) "Belügyminisztérium" oldalunk a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem tartalmaz minden hírt csak azokat, melyekről több forrás is írt. A részletes keresésért kattints ide:
Keresés

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó témák

Közélet

Már a német belügyminisztérium is aggódik a balkáni migránshelyzet miatt

Már a német belügyminisztérium is aggódik a balkáni migránshelyzet miatt, a tárca belső elemzését megszerezte a Welt am Sonntag. A lap arról ír, hogy az elmúlt két évhez képest is erősödött a migrációs nyomás. Német kormánypárti…

Közélet

Eltűnt milliók a pécsi önkormányzatnál - csalás miatt nyomoz a rendőrség

Plusz 18 millió forintot kell kifizetnie Pécs önkormányzatának arra a projektre, amelynek célja a Budai Nagy Antal utcai óvoda és bölcsőde felújítása volt – derül ki abból az előterjesztésből, amelyet Péterffy Attila, a baranyai…

Közélet

Tizennégy illegális migráns a megyében

A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Közélet

Az USA külügyminisztere szerint mindenki fogadja vissza a saját terroristáit

A terrorellenes koalíció több tagjai szerint inkább Irakban kéne felelősségre vonni a terroristákat.

 

Kategória ajánló